Itt nyugszik Löw Rabbi is.
A múltban, ha egy temetőben egyszerűen elfogyott a hely és már nem tudott tovább terjeszkedni a sírok által elfoglalt terület, úgy nyitottak új helyeket, hogy földet hordtak a régi sírokra és rájuk temetkeztek. Pontosan így történt ez a Régi zsidó temetőben, Prágában is. A cseh főváros zsidónegyedében található sírkert tizenkét alkalommal újult így meg, azaz 12 réteg temetőt rejt.
A Régi zsidó temető a világ legrégebbi megmaradt zsidó temetői közé tartozik. A 15 század elején nyitott sírkertben a legöregebb sír 1439-ből való. Az utolsó temetésre 1787-ben került sor.
Abban az időben a zsidók nem temetkezhettek máshova, csak a Jozefov negyed falain belül, ez a terület viszont nem bizonyult elegendőnek az ott élő zsidó közösség számára. A hitük ugyanakkor a sírkövek arrébb mozgatását is tiltja, ezért amikor elfogyott a hely és új réteg talajt tettek a tetejére, akkor mindig kivették a követeket és azokat is rátették az új réteg földre.
Napjainkban 12 ezer rendkívül szorosan elhelyezett sírkő látható, közülük a leghíresebb az 1609-ben meghalt Löw Rabbi sírja.