Az elmúlt 10-20 év technológiai fejlődése áthidalta az emberek közti fizikai távolságot.
Az egy faluban egy telefon korszakában még elképzelhetetlen volt az a modern fikció, ami mára már a hétköznapjaink szerves részévé vált. Korábban örömmel üdvözöltük a mobiltelefonokat, amik megadták azt a szabadságot, hogy szinte bármikor bárkivel beszélhetünk, akinek tudjuk a számát, most már az érintőképernyős okostelefonokon gyakorlatilag a zsebünkben az egész világ. Nem kell telefonszámot megjegyezni, mert ott vannak a névjegyzékben, nem kell útbaigazítást kérni, mert ott a térkép. Szinte mindenre van már alkalmazás, a nyelvtanulástól kezdve a kapcsolattartáson át addig, ami jelez, hogy igyunk vizet. Fürdőzünk a lehetőségekben az információt illetően, de előnyére válik ez a személyes kapcsolatainknak? A távolságok eltűnése gazdagítja a valódi köteléket?
Attól függ, hogyan használjuk!
Számtalan példát látni arra, hogy emberek egymás mellett ülve is a telefonjukat nyomkodva mással beszélgetnek. Bár csalogatóan hathat minden pillanatban mindenről értesülni, és közben olyanokkal is társalogni, akik épp a világ másik oldalán vannak, de egy valamit sosem fog tudni pótolni a technika: az érintést. A közösségi médiában bármikor bármiről alkothatunk véleményt, ráírhatunk ismerősökre, rokonokra, barátokra, családtagokra, akár még ismeretlenekre is, de nincs az a csevegő alkalmazás, ami tudna egy ölelést. A hangulatjelek nem helyettesítik a valódi mosolyt, az üzenetváltások pedig az érintést. A kulcs a helyes mértékben rejlik!
Nem szabad teljesen elmerülni a virtuális világban, de kihasználhatjuk az előnyeit úgy, hogy ne menjen a valódi személyes kapcsolataink rovására!
