Volt idő, amikor szilveszterkor a legnagyobb robbanást nem az utcán, hanem a nappaliban hallottuk. Egy pezsgősdugó pukkanása, egy hangos nevetés, a rádióból szóló kabarétréfa – és már meg is volt az évbúcsúztatás hangulata. Nem volt füst, nem volt villanás, de volt figyelem, együttlét és idő. Ma szilveszter egészen máshogy néz ki. Hangosabb, gyorsabb, látványosabb. És miközben sokan élvezik ezt a zajos ünnepet, egyre többen érezzük úgy: valami elveszett közben.
Amikor a szilveszter még bent történt
A régi szilveszterek nagy része nem az utcán zajlott. A család, a barátok egy lakásban gyűltek össze, ahol a beszélgetés legalább olyan fontos volt, mint az éjfél.
Volt virsli mustárral, házi sütemény, egy kis pezsgő – és sokszor ugyanazok a történetek, amelyeket minden évben újra elmeséltek. Mégis jó volt őket hallani. A szilveszter nem esemény volt, hanem alkalom.
A zaj megjelenése – mikor lett hangos az év vége?
A petárdázás és a tűzijáték nem ősi hagyomány. A zajos utcai ünneplés igazán csak az elmúlt évtizedekben vált általánossá. Korábban a hangoskodás inkább jelképes volt: csengő, duda, edénycsörömpölés – mind azért, hogy „elűzzék a rosszat”. A mai robbanások már nem szimbolikusak. Inkább technikaiak. Látványosak, de személytelenek.
Mit adott a régi szilveszter?
Nem volt benne kényszeres jókedv. Nem kellett „nagyon jól érezni magunkat”. Elég volt együtt lenni, számot vetni az évvel, és csendben átlépni a következőbe. Sokan ma is ezt hiányolják: az ünnep lassúságát.
Mi maradt meg belőle ma?
Megmaradt a pezsgő, a jókívánság, az éjféli pillanat. Csak köréjük került sok zaj, sok elvárás, sok külső inger. Aki ma inkább otthon marad, nem maradi. Inkább ösztönösen visszanyúl ahhoz, amit a régi szilveszterek tudtak: a figyelemhez.
Szilveszter idősebb korban – változás vagy felismerés?
Sokan mondják: régen jobban bírtam. Lehet. De az is lehet, hogy ma már pontosabban tudjuk, mire van szükségünk. A csendesebb szilveszter nem kevesebb – csak más.
Röviden: nem lett rosszabb, csak hangosabb
A szilveszter nem veszett el, csak átalakult. És miközben a világ kint egyre zajosabb, sokan újra felfedezik azt az ünnepet, ahol a legnagyobb pukkanás egy pezsgődugó volt. Talán nem véletlenül.
Amikor az óév lezárása még fontosabb volt, mint az új kezdete
A régi szilveszterek egyik kevésbé látványos, de annál fontosabb vonása az volt, hogy az év utolsó napja inkább lezárás, mint ünnepi csúcspont volt. Az emberek számot vetettek: mi sikerült, mi nem, kik maradtak velünk, kik mentek el. Nem nagy szavakkal, inkább félmondatokkal, sóhajokkal, csendekkel.
Sok családban ilyenkor kerültek elő a régi történetek. „Emlékszel arra az évre, amikor…” – és már indult is a mesélés. Ezek a beszélgetések nem voltak hangosak, de összekötöttek. A szilveszter így lett átmenet két év között, nem pedig teljesítménykényszer.
Hogyan lett január elseje az új kezdet szimbóluma?
Érdekesség, hogy a hangsúlyos évkezdés sem mindig tartozott szorosan a szilveszterhez. A január 1-jei évkezdés történelmi döntések eredménye, nem ősi hagyomány. Sokáig az év fordulóját inkább vallási és gazdasági ciklusok határozták meg, nem egyetlen éjszaka.
Ahogy a modern társadalmakban az idő egyre inkább mérhetővé, szervezhetővé vált, úgy került előtérbe a látványos évbúcsúztatás is. A szilveszter fokozatosan vált közösségi eseményből tömegélménnyé.
Miért vonzó ma újra a csendesebb szilveszter?
Az utóbbi években egyre többen döntenek úgy, hogy az év utolsó napját nem zajban, hanem nyugalomban töltik. Ez nem visszavonulás, hanem tudatos választás.
A csendesebb szilveszter lehetőséget ad arra, hogy az ember valóban jelen legyen: beszélgessen, emlékezzen, vagy akár csak figyelje, ahogy egy év lezárul. Nem kell hozzá nagy esemény, csak idő és figyelem.
Ami igazából nem változott
Bármennyire is átalakult a szilveszter formája, a lényege sokaknál ugyanaz maradt. Egy pillanat megállás, mielőtt továbblépnénk. Egy közös koccintás, egy halk jókívánság, egy ismerős hang.
Lehet, hogy ma már ritkábban szól a rádióból kabaré, és hangosabbak az utcák. De az igény arra, hogy az év végén kicsit csendesebben legyünk együtt, nem tűnt el. És talán ez az, ami miatt a pezsgődugó pukkanása még mindig többet mond minden robbanásnál.
