Ismerős arc a pult mögött.

96 éves és rettenetesen unatkozik, ha éppen munkaszüneti nap van: Irene Astbury ugyanis legjobban dolgozni szeret. Bár már 36 évvel ezelőtt nyugdíjba mehetett volna, még most sem készül a visszavonulásra. Elmondása szerint a napjainak értelmet és keretet az ad, hogy bejár a munkahelyére, vagyis a saját, családi vezetésű boltjába.

Az asszony még 1981-ben, néhai férjével közösen vásárolt egy gyorstisztító üzletet, amit azonban nem sokkal később állateledel és felszerelés bolttá alakítottak át. Bár a házastársa már sajnos nem él, Irene továbbra is ezt a kis üzletet vezeti, most már az unokájával együtt.

Hetente háromszor megy be és viccesen megjegyzi, hogy egészen addig nem is fogja ezt abbahagyni, amíg azt nem mondják neki, hogy hagyja el a helyiséget.

Az Anglia északnyugati részén, Cheshire-ben élő matróna legjobban a társaságot hiányolná, ha nem járna be nap mint nap. Ennyi évtized után csupa ismerős jár be a boltba, ahol Irene rendületlenül mér, számol, adagol és mosolyog nap mint nap.