Folyamatos ébrenlét.

Vannak jó alvók és vannak rossz alvók, de Thai Ngoc egyik csoportba sem tartozik: a 80 éves vietnámi szenior ugyanis 6 évtizede nem hunyta le a szemét. A farmer saját bevallása szerint egy ifjúkori lázból kigyógyulva hagyta abba az alvást. Érdekes módon azonban ez a súlyos álmatlanság nincs negatív hatással az életére.

Többségünk számára ez hihetetlennek tűnhet, pár óra alvás, szundikálás nélkül már másnap is csak kóválygunk. Ngoc azonban 60 éve még csak rövid időkre sem alszik el.

Amióta ezt a nagyvilággal is megosztotta, számtalan cikk jelent meg róla, amelyekben elmondta, hogy a fura szokás ellenére boldog, aktív életet él. Családja, felesége, gyerekei, barátai és szomszédai is egybehangzóan állítják, hogy soha életükben nem látták még a nyolcvanas öregurat aludni.

A matuzsálem nem tudja, hogy a folyamatos ébrenlét kihatott-e az egészségi állapotára vagy sem, de az biztos, hogy a nyolcadik X-et elhagyva is egészséges és a farmján naponta dolgozik.

Ngoc 1942-ben született és 20 éves volt, amikor súlyos láz gyötörte, aminek következtében egyszerűen képtelenné vált az alvásra. Annak ellenére, hogy számtalan gyógyszert kipróbált, nem tudta álomra hajtani a fejét. Mindenféle népgyógyászati praktikát is bevetett, sőt még alkohollal is próbálta kiütni magát, de képtelen volt elaludni. Reménykedett benne, hogy az álmatlanság átmeneti állapot, ám már 60 éve tart.

Thai Ngoc-ot hazájában egyfajta szupererővel rendelkező csodalénynek tartják.

Néhány orvos azonban úgy véli, hogy a férfi időnként aludhat, csak nem veszi észre, ugyanis néhány álmatlanságban szenvedőnek hiányzik az a képessége, hogy érzékelje mikor van ébren és mikor alszik. Véleményük szerint a szenior is elbóbiskol, azonban nem realizálja ezeket a szundikat.

Mivel Ngoc nem egyezett bele, hogy alaposan kivizsgálják és alváskutatók megfigyeljék, ezért csak az ő és ismerősei állítására lehet hagyatkozni. Ugyanakkor nem ő az egyetlen ember a világon, aki erről a jelenségről számol be, egy kínai asszony például azt állítja, hogy 40 éve képtelen álomba merülni.