Eltéphetetlen kötelék.

Sokan álmodoznak nagy családról: van, akinek összejön, másoknak mást dob az élet. Jeff és Cambria Hauck azonban hiába tervezte, hogy sok gyereket nevel majd, egy idő után úgy tűnt, hogy erről le kell mondaniuk. Először a meddőséggel kellett megküzdeniük, majd egy súlyos műtéttel.

Jeff and Cambria a házasságkötésük után fedezték fel, hogy nem jön össze a várva várt gyermekáldás. Később négy gyönyörű gyermekük is született (két ikerpár) mesterséges megtermékenyítéssel, de a második ikerpár érkezését követően Cambria erősen vérezni kezdett és azonnal el kellett a méhét távolítani.

Ezután került szóba, hogy a megmaradt, lefagyasztott embriókat így nem tudja az asszony kihordani. Ez volt az a pont, amikor Nancy, Jeff anyja először felajánlotta, hogy béranyaként működik közre. Noha a fiatalok meghatódtak, nem gondolták, hogy az ötlet működőképes lehet. Miután beszéltek az orvosokkal, kiderült, hogy mivel Nancy egészséges és készen áll a feladatra, ki fogja tudni hordani a  gyermeket.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nancy Hauck (@nancyhauck) által megosztott bejegyzés

Maga a szülés csodálatos élmény volt mindenki számára. Noha furán hangozhat, hogy a pár benn volt a szülőszobán, Jeff ezt nem így látta. Bár a nagymama 9 órán át vajúdott, végül szerencsére minden gond nélkül zajlott a szülés. Nancy bevallotta, hogy az érzései vegyesek, hiszen a legnagyobb öröm mellett az elválás fájdalmát is át kellett élnie.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nancy Hauck (@nancyhauck) által megosztott bejegyzés

Nancy és férje, Jason egészen különleges módon váltak újra nagyszülővé. Remélik, hogy az ötödiknek született kislányt nem fogják máshogy kezelni, mint a többi unokájukat, de az biztos, hogy mindig erős lesz a kötelék, hiszen 9 hónapon át a nagymama hordta a babát a szíve alatt.  Az újszülött a Hannah nevet kapta, ami egyébként ugyanazt jelenti, mint a Nancy: kegyelem.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Cambria Hauck (@cambriairene) által megosztott bejegyzés