Kitartó udvarlás.

A maszkviselés, a távolságtartás, a lezárások és korlátozások idején különös történet szövődött egy amerikai kisvárosban. Két szenior szívét éppen ebben a nehéz időszakban találta el Ámor nyila.

Azt hihetnénk, hogy az elmúlt másfél évben lehetetlen küldetés volt randizni és ismerkedni. Amikor azonban John Shults, a már kétszer megözvegyült férfi találkozott a korábban ugyancsak két társát elvesztő Joy Morrow-Nultonnal, azonnal érezték, hogy vonzódnak egymáshoz. Sajnos éppen ebben az időszakban tűnt úgy, hogy a pandémia megakadályozza a szerelmesek egymásra találását.

A New York államban élő pár a koronavírus miatti korlátozások ellenére tovább tudta szőni a közös történetüket. A karantén idején is minden nap hívták egymást és mindent megtettek azért, hogy együtt töltsék az életük utolsó szakaszát.

Miután megkapták az oltásukat, és a járványügyi helyzet is enyhült, a páros folytathatta a személyes ismerkedést. Minél több időt töltöttek együtt, annál szorosabb lett köztük a kötelék. John konzervatív az udvarlásban, ezért nem is kellett sokáig várni, hogy megkérje a választottja kezét. A ceremónia idején már mindketten betöltötték a 95. életévüket.

Joy valamikor tanítóként dolgozott, John pedig üzletember volt. Kései boldogságuknak a családtagjaik is örülnek.