Többet bicajozik, aki elektromos bicajozik.

Biztosan mindenki látott már olyan képet, ahol nyugat-európai, idősebb hölgyek és urak tekertek fel könnyedén a gyönyörű alpesi emelkedők valamelyikére. Nyilvánvaló, hogy volt egy kis segítségük: elektromos kerékpáron ültek.

Hányféle elektromos kerékpár létezik?

Elektromos kerékpár alatt valójában többféle járművet értünk, de közös bennük, hogy a tekerésre motor segít rá.

A pedelec lényege, hogy csak akkor működik az elektromos rásegítés, amikor pedálozunk, mivel egy szenzor figyeli a pedál fordulatát vagy a pedálozási nyomatékot. A rásegítés maximum 25 km/h-s sebességig működhet, ezután már magunknak kell tekernünk. Nem számít segédmotornak, így nem szükséges hozzá jogosítvány és bukósisak (bár utóbbi erősen ajánlott).

Az S-pedelec esetében az „S” a speed, azaz sebességet jelöli. Itt a rásegítést egy markolat elfordításával vagy egy gomb megnyomásával is bekapcsolhatjuk. A meghajtás segítségével elérhető végsebességük jóval meghaladhatja a 25 km/h-s sebességet, egyes modellekkel már 100 km/h körüli tempót is lehet tekerni. Van rajtuk pedál, és hagyományos kerékpárként is tökéletesen használhatóak. Hivatalosan az S-pedelec kerékpárokat csak A1-es „kismotor” jogosítvány birtokában lehet vezetni. Így a bukósisak viselése is kötelező, illetve kötelező felelősségbiztosítást is kell kötni rájuk.

Az e-bike már inkább egy robogóhoz hasonlít, nincs is rajta pedál és természetesen kötelező a segédmotoros jogosítvány és a bukósisak.

Milyen előnnyel jár egy elektromos kerékpár?

Meglepő lehet, de a felmérések szerint sokkal többet bicajozik az, aki elektromos kerékpárt használ. A vizsgálatok szerint a tulajdonosok 30%-a használja pedelec-jét legalább egyszer egy nap, míg 81%-uk legalább egyszer egy héten! Utóbbi szám a hagyományos kerékpárt használók körében például csak 46%.

Az ok egyszerű: az elektromos biciklivel ki lehet küszöbölni a nemszeretem helyzeteket, így sokkal gyakrabban vesszük elő. Például a munkába járáshoz használva nem csak gyorsabban érünk be, de a dugókat is elkerüljük és izzadni se fogunk, ha az emelkedőn bekapcsoljuk a rásegítést.

A hétvége is sportosabban telik, ugyanis nem tartunk attól, hogy egy-egy emelkedő kifog rajtunk bicajozás közben. Akit eddig a szintek tartottak vissza, most hamarabb nyeregbe pattan. Ha pedig lemerül az aksi, nem történik semmi, hiszen kerékpárként továbbra is használhatjuk a járművet.

Az elektromos kerékpárok világszerte nagyon elterjedtek. Kínában, és a Távol-Keleten több tíz millió példány fut az utakon, de ezek szinte kivétel nélkül az e-bike kategóriába tartoznak. Európában a szigorúbb EU-s szabályozások miatt sokkal elterjedtebb a pedelec kerékpár. Az alacsony minőségű e-bike-okat már szinte kizárólag a hipermarketekben, és barkácsáruházakban lehet megtalálni Európa szerte.

Meg kell említeni a hátrányokat is: az elektromos bicaj igen nehéz (kb. 20 kg), ezért nem tudjuk olyan egyszerűen felvinni az emeletre, és szállításnál is figyelembe kell venni a súlyát. Fedett helyen kell tartanunk, mert a hó, eső, fagy könnyen kárt tehet benne, ha minden éjjel a kertben ácsorog.

Mennyibe kerül egy ilyen jármű?

A szakértők szerint nem érdemes 350 000 Ft alatt elektromos kerékpárt vennünk, bár már 200 000 Ft körül is találunk a kínálatban. Nem mindegy azonban, hogy milyen motort, akkumulátort tartalmaz, mert a későbbi költségeink is ehhez fognak igazodni. Végig kell gondolnunk azt is, hogy mire kívánjuk használni: a városban közlekedéshez, vagy inkább a hegyi túrákhoz? Természetesen a hegyi kerékpárok drágábbak, így a piacon megtalálható MTB kerékpárok ára 800 000 forint és másfél millió között mozog.

Kipróbálnád? Itt megteheted!

Aki rászánta magát az elektromos kerékpár vásárlására, segítségül hívhatja az Annyira Más Bringabolt által fejlesztett útmutatót, hogy kiderítse, számára melyik bicaj lenne az ideális: www.ambringa.hu

Aki még ismerkedne a járművel, jelentkezzen be egy ingyenes próbára! További információ: www.ambringa.hu

Aki pedig előbb megnézné a gyakorlatban, hogy milyen egy elektromos bicikli nyergében a világ, vegyen részt egy túrán:

  • Mátrafüreden például 6 ezer Ft-tól bérelhetünk elektromos kerékpárt a hegyi túrához és 3 ezer Ft-ért vezetőt is kérhetünk. Részletek: hsb.hu
  • Miskolcon többféle túra indul, a várost kedden és csütörtökön, a hegyeket pedig szerdán és pénteken hódíthatjuk meg. A rövidebb programokon 8 ezer Ft-ért, a hosszabbakon 10 ezer Ft-ért vehetünk részt, kerékpárbérléssel együtt. Részletek: avalonresort.hu