Most már elmondhatjuk, hónapok óta élünk a járvány árnyékában.

Lassan lazulni kezdenek a korlátozások, néha a pánik is csillapodik, de van egy érzés, ami aljas módon szinte mindenki életébe beette magát kisebb-nagyobb mértékben, ez pedig a bizonytalanság. Pillanatokra elfeledkezhetünk róla, de újra és újra felüti a fejét. Ez már nem csak egy-egy embert érint, hanem az egész világot. Bekapcsoljuk a tévét, hallgatjuk a rádiót, olvasgatunk az interneten és mindenhonnan ömlik ránk valami a koronavírussal kapcsolatban. Ez akarva és akaratlanul is sok kérdést ránt magával: meddig tart még? Tényleg olyan durva vagy csak túl van lihegve? Elkapom, nem kapom? Megmarad az állásom, ha még nem vesztettem el? Mi lesz a szeretteimmel? Mi lesz velem? Mi lesz, ha vége van? Vége lesz egyáltalán?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáznak a gondolataink között, ami egyre erősíti a bizonytalanság érzését, mert nem tudjuk egyikre sem a választ. Valójában nem csak mi, hanem úgy tűnik, igazából senki. Az irányítás elvesztése a biztonságérzetünket fenyegeti. Mindenkinek van egy bizonyos szintű kontrollja a saját élete felett (vagy legalábbis annak illúziója), ennek elvesztése stresszt generál a szervezetben. Egy ilyen helyzetben szembesülünk azzal, ami egyébként nyilvánvaló kellene, hogy legyen: nem vagyunk mindenhatóak, sem sebezhetetlenek!

Vannak, akik különböző forgatókönyvek elképzelésével próbálják nyugtatni magukat. Egy fejben kitalált jövő, fiktív válaszok az aggasztó kérdésekre lehet, hogy átmeneti enyhülést hoznak, de persze nincs rá garancia, hogy a valóság majd valóban úgy fog alakulni.

Vannak, akik csak rágódnak, aggódnak és az előzőhöz hasonlóan elképzelnek egy forgatókönyvet, csak épp a legrosszabb verziót.

Egyik sem segít igazán, de akkor mi lehet a megoldás?

Először is felismerni, elismerni, hogy kezd eluralkodni rajtunk a bizonytalanság. Ha szembesülünk az érzéssel, talán könnyebben kezdünk vele valamit. Elmenekülni előle nem tudunk, harcolni ellene fölösleges, de megbarátkozhatunk vele.

Tudatosítani kell magunkban, hogy teljesen rendben van, hogy egy ilyen rendkívüli helyzetben elbizonytalanodunk, hiszen sok mindenre nem tudunk választ, de nem is feltétlen kell, hogy tudjunk. Fogadjuk el a saját esendőségünket és fókuszáljunk azokra a dolgokra, amikre van hatásunk. A mai napra, az adott feladatunkra, a közvetlen környezetünkre, a szeretteinkre. Ha sikerül a jelenre koncentrálni, az ki tudja szorítani a folyamatos aggodalmat az elménkből, ami segíthet a bizonytalanságból kilábalni.