A kettőt gyakran összekeverik, pedig a két különböző krízisről van szó.

Az életközepi válság (midlife crisis) általában az ember 35-55 éves kora között üti fel a fejét nőknél és férfiaknál egyaránt. Carl Gustav Jung foglalkozott vele elsőként, miután egyre több, élete delén lévő embernél látta az addig érthetetlennek tűnő válságot. Kétségbeesett lélekkeresést, az egész addigi életük felrúgását, hirtelen és meggondolatlan pályaelhagyásokat, válásokat, más impulzusok kergetését. A hétköznapok szintjén talán ez az a pillanat, amikor az ember leül egy pillanatra és elgondolkodik: mit csinált eddig? Miért csinálta? Mit szeretne csinálni? Hogyan tovább?

A fiatalos csillogást, a külső ingerek ingerek hajhászását felváltja egy komoly, belső érettség, amikor már nem kívül keressük a boldogságot, hanem elindulunk egy kicsit befelé, a saját belső lelkivilágunk felé és ahhoz igazítjuk az életünket. Ezt az átmenetet élik meg sokan válságként. De nincs veszve semmi!

A megoldás kulcsa talán abban rejlik, hogy átértékeljük az életünket, és az abban elfoglalt szerepünket. Hogy már más az életfeladatunk, de ez sem kevésbé fontos, mint a korábbi életszakasz volt. Kerüljünk közelebb magunkhoz, kerüljünk közelebb a saját álmainkhoz! Lehet, hogy új célokat kell kitűzni. Lehet, hogy a kapcsolatunk sem azt adja már, amire valóban szükségünk van. Lehet, hogy egy új hobbi segít. Meg kell tanulni elengedni, meg kell tanulni változtatni és megismerni saját magunkat.

A kapuzárási pánik még később jön el, de nem összekeverendő az életközepi válsággal. A kapuzárási pánik talán látványosabban jelenik meg, általában már éltes korú egyének kezdik el túlfűtött tini módjára habzsolni az életet. Fiatal szeretők, extrém sportok, fiatalos csillogás és megannyi kétségbeesett próbálkozás, hogy bebizonyítsák, ők még bizony fiatalok. Ez viszont sajnos nem oldja meg a problémát, hiszen fiatalabb senki sem lesz, akkor sem, ha gyerekesen viselkedik. A társadalom szerepe sem elhanyagolható ebben a problémakörben, hiszen a fiatalságot élteti. Régen az idősek, a bölcsek, a tapasztaltak nagy tiszteletnek örvendtek, méltósággal megöregedni kincs volt. Szerepük kulcsfontosságú volt, hiszen fizikailag már valóban nem voltak tinédzserek, de olyan tudást birtokoltak már, ami mindenkinek hasznára vált. Manapság a médiából és mindenhonnan az folyik, hogy próbáljuk meg visszafordítani az idő kerekét, tüntessük el a ráncainkat, együnk sok gyógyszert, hogy ne foglalkozzunk a fájdalmainkkal, stb. De az idő múlik, a testünk öregszik.

A megoldás itt is az lehet, ha sikerül megbarátkozunk az adott kor szépségével. Hogy megváltozik a testünk, megváltozik az életünk, de attól még nem leszünk kevésbé fontosak. Csak már másképp. Talán már nem a bulizásé lesz a főszerep, hanem az unokákkal eltöltött közös időé. Talán már nem kell akkora akrobata mutatványokat bemutatni az ágyban, hanem szelídebben kell szeretni a párunkat. Ha sikerül megtalálni a saját vágyaink és körülményeink közötti egyensúlyt, bármelyik korban megtalálható a boldogság.