Ingyenes és önkéntes.

Hónapok óta várja a világ a koronavírus elleni oltást és úgy tűnik, hogy év végére felcsillant a fény az alagút végén. A világon elsőként a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság jelentette be, hogy engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását. Az első szállítmány már meg is érkezett, az első oltást pedig egy 90 éves asszony, Margaret Keenan kapta meg.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyagának engedélyezési eljárását is megkezdte. A britek is szigorú oltási rend szerint dolgoznak, elsőként az idősotthonok lakói és gondozóik kapják meg a vakcinát, őket a legidősebbek követik.

A hétvégén Moszkvában is megkezdődött az orosz, kifejlesztői szerint 95 százalékos hatékonyságú Szputnyik V nevű vakcina szétosztása, Indonéziába pedig megérkezett a kínai Sinovac Biotech oltóanyaggyártó cég koronavírus elleni vakcinájának első szállítmánya. Több ország – egyebek közt Hollandia – bejelentette, hogy januárban megkezdi az oltási kampányt.

Magyarországon eközben elindult a regisztráció az oltásra. Az oltás önkéntes és ingyenes lesz (természetesen a magánúton beadott oltások fizetősek), a regisztráció pedig az igényfelmérést szolgálja, nem jelent semmiféle kötelezettséget. A regisztráció sorrendje sem döntő, az oltási terv fogja meghatározni azt, hogy kik élveznek elsőbbséget (az idősek, az egészségügyben dolgozók, a krónikus betegek lesznek várhatóan a lista élén).

Hazánkban egyelőre nincs oltóanyag, de a magyar kormány minden lehetőséget megragad az ígéretes külföldi vakcinák beszerzése érdekében, több gyártótól rendelt. Az oltás akkor indulhat, amikor rendelkezésre áll a magyar hatóságok által engedélyezett biztonságos és hatékony vakcina. A hatóságok hangsúlyozzák, hogy minden oltás dokumentációját megvizsgálják, a gyógyszerbiztonság terén Magyarországon világszínvonalú szakemberek dolgoznak. Bármilyen vakcina használata csak a szigorú hatósági vizsgálatok elvégzése után, a szükséges engedélyek birtokában lehetséges.

A tájékoztatás szerint a regisztráció során a nevet, lakcímet, életkort, TAJ-számot és a kapcsolattartáshoz szükséges telefonszámot, e-mail-címet kell megadni. Az adatkezelési tájékoztatót el kell fogadni, az adatok révén tudják majd tájékoztatni az érdeklődőket, mikor és hol tudnak élni az oltás lehetőségével. A 60 év feletti nyugdíjasok a számukra levélben megküldött űrlapon is jelezhetik ezt az igényt, postai úton.

Mivel egyelőre nincs nálunk engedélyezett vakcina, így nagy kérdés, hogy lehet-e majd választani, hogy melyiket kérjük. A tájékoztatás szerint: „Bízunk abban, hogy jövő tavasszal ott tartunk majd, hogy minden Magyarország által megrendelt külföldi vakcina rendelkezésre fog állni, és akár többféle, a hatóság által is engedélyezett vakcina is lesz nagy mennyiségben, amelyekből akkor majd akár választani is lehet.”

Amint lesz engedélyezett oltóanyag, a vakcinákról és az általuk kialakított védettségről a honlapon adnak ismertetőt. A koronavírus elleni vakcina felhasználása a lakosság tömeges oltására várhatóan 2021-ben kezdődhet.

A védőoltás lényege, hogy a szervezetben immunválaszt váltunk ki a kórokozó (ez esetben az új koronavírus) ellen, és ezzel kialakítjuk a védettséget. A vakcinák hosszú távú védettséget is biztosíthatnak. Fontos tudni, hogy a járványnak csak akkor lesz vége, ha valamilyen módon elérjük a nyájimmunitást, azaz vagy túlesik a betegségen a lakosság nagy része, vagy az oltást kapják meg.

Regisztráció és további információ itt: Vakcinainfó (gov.hu)