Magic Mike.

Mike, a kakas hihetetlen története 1945. szeptember 10-én kezdődött Lloyd és Clara Olsen farmján, a Colorado államban található Fruita-ban.

Az 1940-es években számos farmer azzal szerzett némi pénzt, hogy tyúkokat, tejet, tojást árult. Az Olsen család sem volt kivétel ez alól, azon a napon épp 40-50 baromfit készítettek elő a piacra. A férj vágta az állatokat, az asszony pedig megtisztította őket.

Mike egyike volt a kakasoknak: a Wyandotte baromfi azonban úgy döntött, belőle nem lesz húsleves.

Noha az viszonylag gyakori, hogy a fejnélküli állat néhány percig még szaladgál, Mike még órákkal később is életben volt, hiába vágták le a fejét.

A ledöbbent farmerek végül az állatot a verandába tették éjjelre és reggel arra léptek be, hogy Mike még mindig él és virul. Ezt követően Olsenék gondozásba vették, körültekintően itatták és etették egy szemcseppentő segítségével. Emellett rendkívül fontos volt, hogy a torkából rendszeresen eltávolítsák a váladékot egy fecskendővel.

Egy Hope Wade nevű producer meglátta az állatot és arra biztatta a családot, hogy vigyék el a Utah-i Egyetemre, ahol megfejtik a rejtélyt. Ott aztán a szakértők elmondták, hogy a csodálatos túlélést nem is olyan nehéz megmagyarázni.

Mint kiderült, amikor Olsen felemelte a baltát, akaratlanul is úgy sújtott le, hogy megkímélte az agy legnagyobb részét.

Az agy ugyanis főként a koponya hátsó részében koncentrálódik, a baromfi szeme mögött. A jelentések szerint, noha Mike füleit, szemeit, arcát és csőrét eltávolították, a becslések szerint az agya 80%-a megmaradt, minden olyan területtel, ami az állat szervezetét irányítja: a szívverést, a légzést, az éhséget, emésztést – ezek érintetlenek maradtak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Creepy.org (@creepydotorg) által megosztott bejegyzés

A vágás után fura módon épp egy vérrög segített megakadályozni az elvérzést, ami lehetővé tette, hogy életben maradjon az állat.

Valószínűtlen túlélése miatt Mike igazi szenzációvá vált: tele voltak vele az újságok és mint a leghosszabb időt túlélő fejetlen csirkének rögzítették a rekordját.

‘Miracle Mike’ (Csoda Mike) igazi látványossággá vált, magazinokba fotózták a szürreális kakast.

A család körbeturnézta Kaliforniát és Arizonát, ahol Mike fellépett a közönség előtt. Népszerűsége óriási volt. Sajnos egy motelben véget ért a csoda, ugyanis a baromfi 1947. március 17-én éjjel megfulladt.

A kiemelt kép illusztráció.