Testi-lelki támogatás.

Az egész világ harcban áll a koronavírussal, minden ország meghozta a maga enyhébb vagy szigorúbb korlátozó intézkedéseit. Amellett, hogy igyekeznek a fertőzés terjedését minimalizálni, a hatóságokra más feladatok is hárulnak, például gondoskodniuk kell az otthonaikban ragadt idősekről vagy azokról a polgárokról, akik karanténba kerültek. A hivatalos szervek fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy minél kevesebbet kelljen kimozdulnunk, érintkeznünk, bárkivel is kapcsolatba kerülnünk a közvetlen családtagjainkon kívül.

Dél-Korea egyike azon országoknak, ahol a jelek szerint szerencsésen ellapították a járvány lefolyásának görbéjét, és kezelni tudják a helyzetet. Ennek érdekében a kormány számos úton próbálja megvédeni az állampolgárokat. Széles körben tesztelnek és arra kérnek mindenkit, hogy vonuljon önként karanténba.

Nagyot fogunk nézni, ha meglátjuk, hogy a dél-koreai kormány mivel látja el azokat az állampolgárokat, akik vállalják ezt az önkéntes karantént!

A gondoskodó csomag nem pusztán maszkokat és kézfertőtlenítőt tartalmaz, de nélkülözhetetlen dolgokat is annak érdekében, hogy az állampolgárnak ne kelljen a lakását elhagynia. Így például került bele jókora adag gyümölcs, zöldség, hogy az otthonukban ragadtak vitamindús eledelhez jussanak és meg tudják őrizni az egészségüket. Miután ezeket az ételeket közvetlenül a lakosok ajtajáig szállítják, tovább mérséklődik annak valószínűsége, hogy kilépnek a házuk ajtaján, mert valami hiányzik otthonról.

Emellett minden csomagot speciális használati utasítással is elláttak, amiben azt írják le, hogy mit kell tenni a hulladékkal. Külön bekezdést szentelnek azoknak, akik nem mutatnak tüneteket, azoknak, akik igen, és azoknak is, akiket már a fertőzéssel diagnosztizáltak. Az összegyűlt szemetet minden esetben elviszik tőlük, amennyiben felhívnak egy adott telefonszámot.

Végül nem feledkeznek el arról sem, hogy milyen fontos ilyenkor a lelki támogatás, a pszichológiai védőernyő.

Éppen ezért egy bátorító üzenet is tartozik a csomaghoz, amiben biztosítják az izolált személyt arról, hogy meg tudja csinálni, és hogy együtt le fogják győzni a pandémiát. A siker kulcsa pedig éppen ez lehet: az emberek hozzáállása, az összefogás, egymás biztatása. Ennek része az is, hogy a karanténba vonult lakókat naponta kétszer felhívják a szociális munkások, a tünetekről érdeklődnek, és lelkesítik, segítik őket.

Képek: Uvzxkwq