A szó elszáll, a felvétel marad.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy Kodály Zoltán nyomdokain járnak: egy csapat ír kíváncsi zenész felbecsülhetetlen munkát végez, hogy megőrizzen az utókornak jó néhány dalt. Elsősorban ír, skót és angol utazó közösségek tagjai körében gyűjtögetve a szakemberek fő célja az, hogy mikrofonvégre kapják az időseket, egy eltűnő generáció tagjait, megmentsék a történeteiket és dalaikat.
Az antropológusok és nyelvészek gyakran figyelmeztetnek arra, hogy a szóbeli hagyományok milyen gyorsan kopnak ki, változnak a mai időkben. Ezek az elvesző értékek a fejlett országokban is a modern kor veszteségeit jelentik.
Írország híres az énekeseiről, a Dalgyűjtők Egyesülete ápolja a gyökereket. A mostani gyűjtőmunkában olyan emberekre fókuszáltak, akik a visszahúzódó, nehezen elérhető, utazó közösségek tagjai, például tengerészek, bádogosok. Erős kultúrájuk, szoros családi kötelékeik, tradícióik a folklór és a dal kincsesbányájává teszik őket.
A zenészek nem pusztán szavakat gyűjtenek, hanem énekeket, velük együtt pedig énekeseket és történeteket is.
Hihetetlen életutak tárulnak fel így előttünk. Freda Black például már a 80-as éveit tapossa, dédnagymama. A legendás cigány ökölvívó lánya bejárta egész Angliát, a repertoárja olyan széles, hogy maga sem tudja megszámolni a benne található nótákat.
A dalokban ott rejlenek az emlékek, az utakon, a sátrakban töltött napok foszlányai, valamint a zene, a szöveg és a tánc, amely kéz a kézben járt ezzel az életmóddal. Az énekes gyakran megosztja velünk azt is, hogy hol hallotta először a nótát, vagy hogy énekelte-e neki az édesanyja az adott dalt.
Több száz felvétel gyűlt össze tucatnyi előadótól. Az egyesület most az edukációt erősíti: megmutatja, hogy miként válhatunk mi magunk is gyűjtővé amellett, hogy megismertet bennünket a kollekcióval, a háttértörténetekkel és a lenyűgöző dalokkal.
