Nemcsak gyermekkorban vannak ajánlott oltások, hanem felnőttek számára is ajánl a Népegészségügyi Központ nem kötelező védőoltásokat. Különösen az idősebbeknek kell megfontolniuk egyik-másik igénylését. Lássuk a listát!

Influenza elleni védőoltás

Influenzajárványok idején a halálozás az átlag fölé emelkedik, ami jórészt a 65 éven felüliek „előrehozott halálozásából” ered. A halálozás szinte kizárólag a vírusfertőzést követő bakteriális felülfertőzésből, főleg a pneumococcus által okozott tüdőgyulladásból adódik. E két betegség okozta halálozást az influenza- és a pneumococcus oltásokkal a felére lehetne csökkenteni. Az influenza elleni oltás 6 hónapos kortól adható. Az újraoltás jelenleg évente indokolt.

Az oltások mellékhatásai általában jelentéktelenek. Hatékonyságuk, vagyis az immunitás várható aránya 65 éves kor alatt kb. 70-90%, az idősebbek, illetve a károsodott immunrendszerűek esetén ennél alacsonyabb lehet.

Súlyos pneumococcus fertőzés elleni védőoltás

A pneumococcus elleni oltás mindazon esetekben indokolt, amikor az influenza vakcinációja is javasolt. A pneumococcusoknak több mint 90 típusa ismert, a rendelkezésre álló oltások ezek közül 23, illetve 13, a legsúlyosabb betegségeket okozó típusok ellen nyújtanak védelmet. Az oltás a 60 év felettiek esetekben indokolt. A védettség időtartama hosszú. Rendszeres emlékeztető oltás nem javasolt.

A pneumococcus fertőzés kockázati csoportjai:

  • léphiányosok,
  • cukorbetegek,
  • immunkárosodottak,
  • krónikus keringési- vagy légzőszervi betegek,
  • asztmások,
  • dohányosok,
  • vesebetegek.

Hepatitis elleni oltóanyagok

Hepatitis A

A hepatitis A vírus ellen aktív védőoltások állnak rendelkezésre, melyek elölt vírust tartalmaznak. Az oltás az alábbi kockázati csoportok számára javasolt:

  • foglalkozásuknál fogva fokozottan veszélyeztetettek (pl. szennyvízzel, humán fekáliával rendszeresen kapcsolatba kerülők);
  • májbetegek;
  • homoszexuálisok;
  • intravénás kábítószerhasználók;
  • fertőzött területre utazók.

Az első oltást követően 10–14 nap múlva alakul ki a védettség. A tartós védelemhez második oltás is szükséges, mely – az oltóanyagtól függően – 6–60 hónap múlva esedékes.

Hepatitis B

A hepatitis B elleni oltóanyagok a vírus felszíni fehérjéjét tartalmazzák. A három oltásból álló oltási sorozat – 0., 1. és 6. hónapban – nyújt hosszú távú védettséget. Az oltás azoknak javasolt, akik nem részesültek korábban hepatitis B elleni védőoltásban, és az alábbi kockázati csoportokba tartoznak:

  • munkájuk miatt veszélyeztetettek (pl. egészségügyi dolgozók, egészségügyi hallgatók);
  • intravénás kábítószerhasználók;
  • homoszexuálisok;
  • májbetegek;
  • vérrel, vérkészítményekkel gyakran kezeltek;
  • dializált betegek;
  • hemofíliások;
  • onkohematológiai betegek;
  • a fertőzöttekkel szoros kontaktusban lévők (pl. egy háztartásban élők);
  • magas fertőzöttségű területre utazók, és ott hosszabb ideig tartózkodók számára.

Kombinált oltás

A hepatitis A és hepatitis B ellen kombinált oltás is rendelkezésre áll. Külföldi utazás előtt legalább 2–6 héttel érdemes utazás-egészségügyi és oltóközpontot felkeresni, ahol pontos tájékoztatást adnak az úti cél járványügyi helyzetéről, a szükséges megelőzési módokról, illetve a védőoltásokat is be tudják adni.

Kullancsencephalitis
(tavasz-nyári agyvelőgyulladás elleni védőoltás)

Az oltóanyagok elölt vírust tartalmaznak. Megfelelő védettséget 3 oltásból álló sorozat segítségével, majd későbbi emlékeztető oltásokkal lehet kialakítani. A kullancsencephalitis elleni védőoltás ajánlott a gyakori természetjáróknak és az erdőkben, mezőgazdaságban dolgozóknak.

A külföldi utazás előtt legalább 2–6 héttel érdemes utazás-egészségügyi és oltóközpontot felkeresni, ahol pontos tájékoztatást adnak az úti cél járványügyi helyzetéről, a szükséges megelőzési módokról, illetve a védőoltásokat is be tudják adni.

Diftéria (torokgyík) – Tetanus – Pertussis (szamárköhögés) és Poliomyelitis elleni védőoltás

Ezen gyermekkori oltások ismétlése felnőttkorban 10 évente javasolt mindenki számára. Az utóbbi időben egyre több hír szólt arról, hogy a nyugati országokban a még nem oltott csecsemők között növekszik a szamárköhögéses esetek száma. A megbetegedés rendszerint valamelyik szülő elhúzódó, nem jellegzetes, hörgőgyulladásnak vélt köhögésével hozható kapcsolatba, amely az alaposabb vizsgálatok szerint nem-típusos szamárköhögésnek bizonyul.

Veszettség elleni védőoltás

A védőoltás felvétele azok számára ajánlott, akik állandó vagy gyakori veszélynek vannak kitéve a veszettség vírusával való kitettség miatt. Kockázati csoportba tartoznak:

  • laboratóriumban dolgozók,
  • állatorvosok és asszisztenseik,
  • ebrendészeti dolgozók,
  • állatmenhelyen dolgozók,
  • vadászok,
  • erdészek,
  • vadőrök,
  • vágóhídi dolgozók,
  • állatkitömők,
  • barlangászok.

A korábban nem oltott személyek a megfelelő immunizáció kialakításához 3 oltást kapnak, majd 1 év múlva szükséges egy emlékeztető oltás. A védettség fenntartásához 5 évente szükséges a megerősítő oltás beadása.

Meningococcous meningitis, invazív meningococcus elleni védőoltások

A betegség előfordulásának első csúcspontja a csecsemőket, második csúcspontja a 12-26 éveseket érinti. Európában többnyire a C- és a B-típusú meningococcus felelős ezért a gyors lefolyású, súlyos kórképért, ezért a legtöbb európai országban ajánlott az oltás csecsemőknek és fiatal felnőtteknek. A különböző oltások különféle típusú meningococcusok ellen nyújtanak védelmet.

Az alábbi rizikócsoportokba tartozóknak ajánlott a meningococcus elleni védőoltás felvétele:

  • mikrobiológiai laboratóriumba dolgozók
  • kórházi fertőző- vagy intenzív osztályos dolgozók

Földrajzi elhelyezkedéstől függően más-más típus okozhat járványokat, ezt figyelembe véve kell a megfelelő oltóanyagot alkalmazni külföldi utazás előtt.

5 éves kor felett egyetlen oltás elég a védelemhez, ami 3–5 évig tart. Javasolt az oltás ismétlése azoknak, akik ennél régebben kaptak oltást, és utazásuk vagy alapbetegségük (léphiány) miatt veszélynek vannak kitéve.

A külföldi utazás előtt legalább 2–6 héttel érdemes utazás-egészségügyi és oltóközpontot felkeresni, ahol pontos tájékoztatást adnak az úti cél járványügyi helyzetéről, a szükséges megelőzési módokról, illetve a védőoltásokat is be tudják adni.

Humán papillomavírusok (HPV) elleni védőoltások

Ezekkel az oltóanyagokkal elérhetővé vált a második „daganatellenes” vakcina. A humán papillomavírusok igen népes csoportját több mint 100 genetikailag különböző törzs alkotja. A vírus bőr és a nyálkahártyák mikrosérülésein át bejutva okoz elváltozást. A csoport egyharmada felelős a méhnyak-, a méhtest-, a hüvely- és a végbélrák, valamint a genitális szemölcsök kialakulásáért.

Az oltóanyagok a HPV adott típusának tisztított fehérjéit tartalmazzák, így betegséget nem okoznak. Életmódtól, szexuális partnerváltástól függően, idősebb korban is ajánlott az oltás, illetve a férfiak oltása is javasolt. A HPV-pozitív nők is olthatók, mivel ezek a vakcinák többféle HPV ellen védenek, és fennáll az ezekkel való fertőzés esélye is. Az oltóanyagok a már kialakult betegséget nem gyógyítják.

„Gyermekbetegségek” elleni oltások felnőttkorban

Hazánkban a védőoltással megelőzhető ,,gyermekbetegségek” elleni védettséget a kellő időben adott védőoltások biztosítják. Egyes betegségek – például a diftéria (torokgyík), pertussis (szamárköhögés), poliomyelitis (járványos gyermekbénulás), tetanusz (merevgörcs) – elleni vakcinák már több évtizede szolgálják a megelőzést. A gyermekkori oltások esetenként felnőttek között is alkalmazhatók.

Fiatal felnőttek esetében szükséges lehet a mumpsz-morbilli-rubeola elleni MMR-oltás azokban az esetekben, amikor kérdéses a gyermekkori immunizálás megtörténte, illetve külföldi tartózkodáshoz igazolni kell a biztos védettséget (pl. USA-ba való letelepedéskor, járványos területre utazáskor).

Gyermekvállalást tervező fiatal nők esetében a teherbeesés előtt, illetve a szülés utáni időszakban egyes oltások beadása indokolt lehet, például az alábbi esetekben:

  • gyermekkorban nem immunizált,
  • bizonytalan a védettség megléte,
  • gyermekkorukban nem estek át bárányhimlőn.

Varicella (bárányhimlő) elleni védőoltás

Az alábbi esetekben javasolt az oltás felvétele (azoknak, akik gyermekkorukban nem kaptak varicella elleni védőoltást):

  • várandós nők,
  • immunhiányos betegek,
  • újszülöttek és csecsemők ápolását/gondozását végzők,
  • bárányhimlőn át nem esett egészségügyi dolgozók.

A tapasztalatok szerint felnőttkorban gyakoribbak és súlyosabbak a szövődmények a gyermekkorhoz képest, különösen a varicella-zoster-vírus (VZV) okozta tüdőgyulladás lehet veszélyes.

Az idősebbek oltása részben az immunrendszer gyengülése miatt válhat szükségessé, amikor a korábbi oltásokból vagy fertőzésből származó védelem fokozatosan hanyatlik, másrészt mind több kórokozóról derül ki, hogy az időseket is megbetegíthetik. Időskorban a problémák döntő többségét a légúti fertőzések okozzák, ezért alapvető fontosságú a légúti kórokozók elleni védelem (pl. pneumococcus, influenza).

Hastífusz elleni védőoltás

A hastífusz elleni védőoltás azoknak ajánlott, akik foglalkozásukból adódóan potenciálisan ki vannak téve Salmonella Typhi-vel való fertőzésnek (szennyvízzel vagy emberi ürülékkel való rendszeres kontaktus miatt). Az oltás felvétele az alábbi munkakörök esetén indokolt (ezekben az esetekben a munkáltatónak kell biztosítania a dolgozó védőoltását):

  • csatornamunkások,
  • mélyépítők,
  • laboratóriumokban dolgozók,
  • kórházi fertőző osztályon dolgozók.

COVID-19 elleni védőoltás

A szociális és egészségügyi dolgozók számára kötelező, a felnőttek számára pedig ajánlott a COVID-19 elleni vakcina felvétele. Részletesebben: lásd az Egészségvonal COVID-19 menüpontját, illetve a hivatalos tájékoztató oldalt a koronavírusról.

***

Az adatok forrása a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2022. november 5-én frissített listája.