Az időjárást is megjósolja.
Szűz Mária 40 nappal Jézus születése után mutatta be a kisdedet a jeruzsálemi templomban, ezt ünnepeljük február 2-án. A jelen lévő idős Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény: a szentelt gyertya, és a gyertyaszentelés szokása is.
A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, szalaggal átkötve a falra helyezték, vagy a szentképre akasztották.
Keresztelésig az újszülött mellett világított, hogy a „pogánykát” ki ne cseréljék a gonosz, rossz szellemek. Amikor a fiatal anya először ment a templomba az ún. egyházkelőre vagy avatásra, szintén szentelt gyertyát vitt a kezében. Gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, „hogy annak fényénél múljon ki a világból”, és ez égett a halott mellett is.
Mindenszentek napján és halottak napján de más nagyobb ünnepeken, húsvétkor és karácsonykor is meggyújtották. Ugyancsak az egész nyelvterületen elterjedt hiedelem volt, hogy vihar, égzengés, villámlás és jégeső esetén meg kell gyújtani. A szegedi táj népének hagyománya szerint a világ végén, amikor három napig sötétség lesz, csak a hétszer szentelt gyertya fényeskedik majd, ezért igyekezett minden család a szent búcsúkban díszes gyertyákat venni, azokat 7 esztendőn át megszenteltetni és a szobában tartani.
Ez a nap az időjárást is előrevetíti. Ha ezen a napon jó idő van, akkor későn tavaszodik.
Mondogatták is: Gyertyaszentelő napján „Inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap!” A néphiedelem szerint ezen a napon a medve kijön a barlangjából, és ha meglátja árnyékát (vagyis szép, napos idő van), akkor megijed tőle, és visszamegy aludni, amiből arra következtettek, hogy újra hideg lesz. Ha viszont nincs árnyéka, akkor kint marad, mert tudja, hogy ez a tél utolsó próbálkozása és hamarosan enyhül az idő. Ellenkező esetben a Muravidéken úgy tartották: „Gyertyaszentelőkor, ha esik a hó, fúj a szél, nem tart sokáig a tél.”
Forrás: hirmagazin.sulinet.hu
