Szülőként, nagyszülőként feladatunk, hogy óvjuk a gyerekeket.

Ahogy nem engedünk egy óvodást, iskolást az éjszaka közepén egyedül flangálni az utcán, ugyanúgy nem szabad elengedni a kezüket az internet világában sem. A digitális forradalomnak számos előnye van, de rengeteg veszélyt is rejt magában, aminek a súlyát egy gyermek talán nem is érzi.

A most cseperedő generációnak már teljesen természetes a mobiltelefon és számítógép használata, naprakészek a különféle alkalmazásokat illetően, sok esetben jobban ismerik a közösségi médiát, a videómegosztókat, és a különféle csevegőprogramokat is nálunk. A járvány miatti bezártság még azokat is a virtuális világba kényszerítette, akik amúgy nem éltek vele nagyon, és egyáltalán nem biztos, hogy csak a pozitív oldalát tapasztalták. Az elszigeteltség, a folyamatos távoli készenlét, az információáradat önmagában is megterhelő, nem, ha még a gyermek(ek) a kíváncsiságtól vagy a kortársaknak megfelelési vágytól hajtva olyan dolgokkal is találkoznak, amivel nem kéne.

Még a felnőtteknek is gondot okoz sokszor, hogy különbséget tegyenek a valóságos és álhírek között, hogy lenne elvárható ez egy kamasztól? A kamuprofilokon ismerkedő perverzek és csalók, az önveszélyes kihívásokra buzdító videók, a manapság menőnek számító önvagdosást favorizáló csoportok, a szervkereskedők, az embercsempészek, sátánista rituálék, pornó, horror, és megannyi borzalom is lapul mindössze pár kattintásra bárkitől, így nekünk feladatunk, hogy megóvjuk ettől a fiatalságot!

Sok szülőnek, nagyszülőnek fogalma sincs, hogy mivel foglalkozik a gyermek a mobiltelefonján és/vagy a laptopján, ezen változtatni kell!

A levéltitok és a privát szféra az esetükben nem biztos, hogy jó dolog. Bár remélhetőleg már rendelkeznek a kisiskolások is némi alappal azt illetően, hogy ne álljanak szóba idegenekkel az interneten se, a naiv jó szándék és a kíváncsiság olykor felülírja még a legstabilabb szülői intelmeket is. Napjainkban is garázdálkodnak olyan elvetemült emberek, akik kiskamaszokat próbálnak rábeszélni, hogy elcsenjék anyuék bankkártyáját leolvasva az adatokat róla, vagy vetkőzést, találkozót kérnek a gyermektől, sokszor a jószívűségére nyomást gyakorolva. Mindenki azt hiszi, hogy vele nem fordulhat elő ilyesmi, mindaddig, amíg elő nem fordul. Jobb esetben a gyermek maga is nemet mond, de, ha egyszer nem? Mert épp rossz passzban van, vagy az illető egyébként olyan szimpatikusnak tűnik a (kamu)képek alapján, és különben is megsajnálja?

Sok esetben a gyerekek egymást is bántják minősíthetetlen stílusban, mintha bármit megtehetnének, az ősök pedig nem is tudják, hogy mi zajlik a színfalak mögött, amikor oly lelkesen nyomkodják az utódok a mobiljukat.

A legtöbb és legjobb, amit tehetünk, iskolapszichológusok és iskolaigazgatók szerint is, hogy részeivé válunk a virtuális világuknak is, hogy rálássunk, kikkel és mikkel töltik az online idejüket, rajtuk tartjuk az óvó szemünket! Elképzelhető, hogy egy kamasz ez ellen már belázad, mert az már az ő dolga, ami részben igaz is, de teljesen mégse. Egészében eltiltani nem lehetséges, hiszen ez már az ő mindennapjaik része, de teljes szabadságot sem kaphatnak hozzá! A mérték a fontos és az, hogy a képernyőn is legyünk szülők és nagyszülők épp úgy, ahogy a hétköznapokban tesszük!