Színkavalkád.

Helen Ruth Winkle, azaz Baddie Winkle 91 éves. Csak azért szólunk, mert a fotókat elnézve vélhetően nem ennyinek tippelnénk: a hölgy úgy öltözködik, mintha a húszas éveiben járna.

Az Instagram sztárja 85 éves korában lett ismert, meghökkentő, színes, konzervatívnak cseppet sem mondható stílusáról.

Kétségtelen, hogy nem az a tipikus nagyi: imád provokatívan öltözködni, és szexuális utalásokat tenni. Bár a teste idős, a lelke fiatal – és ennek megfelelően jelenik meg a világban.

Élvezi az életet, nem törődik előrehaladott korával. Hiszen tudjuk, hogy a kor csak egy szám, igaz?

1. A közösségi médiában az alábbi mondattal van jelen: „1928 óta lopom a férjedet” és nagyon népszerű.

2. Egy modellnél is jobban áll rajta bármilyen őrült holmi.

3. Elkötelezett szószólója a marihuána legalizálásának az USA-ban.

4. Már jó néhány híres márkának modellkedett.

5. Akkor vált ismertté, amikor az unokája feltöltötte egy képét a Twitter-re.

6. Rihanna az elsők között kezdte őt követni, és aztán minden olyan gyorsan történt.

7. Mostanra 3,8 millióan követik az Instagramra tett fotóit.

8. Ott van a magazinokban, a vörös szőnyegen, a hirdetésekben, a TV műsorokban.