Beteggondozás.

Gerry és Barbara Jarrett az angliai Bracknell városának kórházában fekszenek, külön kórteremben. Mindketten azért kerültek az intézménybe, mert elkapták a koronavírust és állapotuk rosszabbodott.

Lányuk, Chloe a Twitterre posztolt egy képet szülei találkozásáról. Úgy fogalmazott, hogy édesanyja a jelek szerint ’az útja végéhez ért’. Chloe borzasztó hálás a kórháznak, hogy lehetővé tették, hogy találkozások segítségével az értékes utolsó időszakot együtt tölthessék a szülei. A 79 éves férfi és 76 éves felesége 50 évet éltek szeretetben.

Az édesapa kerekesszéken érkezett a szobába, sírva fogta felesége kezét. Az asszony kinyitotta a szemét, világosan, tisztán beszélt. Minden elismerés a személyzetet illeti, akik lehetővé tették a találkozásokat a járvány kellős közepén is, amikor éjt nappallá téve dolgoznak az orvosok, az ápolók.

Fotó: CHLOE KELJARRETT

A tanárként dolgozó nő azt mondja, hogy apja talán egy kicsit javult, de biztosan hosszú gyógyulási folyamat vár rá. Számos más egészségügyi problémával küzd az idős férfi, így nehezen fog túljutni a betegségen. A nő beszámolt az erőn felül dolgozó kórházi alkalmazottakról. Nem tudja elégszer megköszönni azt, hogy érzelmi és fizikai határaikat is túllépve nap mint nap helyt állnak a betegek között.

A kórház szívet melengető válaszában jelezte, hogy örülnek annak, hogy egy kicsit könnyebbé tudják tenni ezt a fájdalmas időszakot. Számukra a betegek ’gondozása’ pontosan ezt jelenti.

A kiemelt kép illusztráció.