1962. július 24-én került először adásba a Magyar Televízió tehetségkutató műsora.
Számos előadóművész, énekes, zenész, együttes, bűvész, humorista vagy épp versmondó szerezhetett ismertséget általa. Nem csak a fellépőknek nyújtott kiugrási lehetőséget, hanem a zsűri tagjai és a műsorvezetők is általa váltak igazán ismertté. A nézettség hamar maga mögé utasította még a híradót is, a ’70-es évekre az ország legnépszerűbb műsora lett.
A produkciót kezdetben Horváth Győző, aztán Megyeri Károly vezették, de később Antal Imre, Horvát János, és Gálvölgyi János is feltűnt a képernyőn.
A zsűriben szerepelt többek között Rábai Miklós, Pernye András, Major Tamás, Szinetár Miklós, Vásárhelyi László, Faragó Laura és Petrovics Emil is.
A műsor 1962-1996 között 10 évadot élt meg. Az első adásban nem csak a fiatal tehetségek, hanem az első drót nélküli, URH-adóként működő mikrofon, azaz a mikroport is debütált.
A vasúti kocsikat megformáló díszletbe ülhettek be a továbbjutók és útnak indult a karrierjük. Az első évad nyertesei Helsinkibe utazhattak a Világifjúsági Találkozóra (VIT), és a későbbiekben is a díjak közt szerepelt egy nyereményút.
Idézzük most fel a sikeres előadások pillanatképeit:
1962. Kern András és Pintér Gábor
![](https://senior.hu/wp-content/uploads/2020/06/ki_mit_tud1.jpg)
1968. Kincses Veronika, Bene Győző, a Mecsek táncegyüttes képviselője, Nagy Zsuzsa, Gálvölgyi János, Fenyő Miklós (Hungária együttes), Monyók Ildikó
![](https://senior.hu/wp-content/uploads/2020/06/ki_mit_tud2.jpg)
1972. Mikrolied együttes, Herczku Annamária, Selényi Hédi és Várszegi Éva
![](https://senior.hu/wp-content/uploads/2020/06/ki_mit_tud3.jpg)
1972. Stereo együttes, az énekes Csepregi Éva
![](https://senior.hu/wp-content/uploads/2020/06/ki_mit_tud4.jpg)
1983. Forrás Csaba egyensúlyozó
![](https://senior.hu/wp-content/uploads/2020/06/ki_mit_tud5.jpg)
Nyitókép: Fortepan/Rádió és Televízió Újság/56180