Még Károly dédapja ült a trónon.

Több mint 100 évvel később ért célba egy levél, ami 1916 februárja óta keringett a postán, nemrégiben azonban megérkezett egy dél-londoni lakásba. A borítékon Bath település postabélyegzője és egy 1 pennys bélyeg szerepel, amely V. Györgyöt, az akkori uralkodót ábrázolja. V. György a jelenlegi III. Károly dédnagyapja, II. Erzsébet nagyapja volt.

A levelet Finlay Glen vette át a londoni Crystal Palace negyedben lévő lakásában 2021-ben. Valójában persze nem neki íródott, de most ő lakik a megadott címen. A különös küldeményt két éven át a fiókjában őrizte, most azonban bemutatta a sajtónak is.

Elmondása szerint igen meglepődött és nem érti, hogy merre kóborolhatott a küldemény több mint 100 éven keresztül. A Royal Mail közlése szerint bizonytalan, hogy pontosan mi történt.

Fotó: FINLAY GLEN

Az egyébként színházi rendezőként dolgozó férfi mindenesetre kíváncsian bontotta ki a borítékot (talán ebben az esetben eltekinthetünk attól, hogy eredetileg nem neki címezték).

Fotó: FINLAY GLEN

A levelet ’Az én kedves Katiemnek’ címezték, aki a helyi bélyegmágnás felesége volt. Férjét, Oswald Marsh-ot, a nagyrabecsült bélyegkerekedőt gyakran hívták bélyegcsalási ügyekben is szakértőnek.

Fotó: FINLAY GLEN

A levelet Christabel Mennel, a család barátjának, Henry Tuke Mennelnek, egy gazdag teakereskedőnek a lánya írta, miközben Bath-ban nyaralt. Az írásban beszámol arról, hogy nagyon szégyellte magát, amiért elmondta, amit tett és kitért arra is, hogy nyomorultul érezte magát ott egy erős megfázás miatt.

Fotó: THE ANNUAL MONITOR

Finlay azt nyilatkozta, hogy ha a család értesül erről a , akkor szívesen várja őket, hiszen ez egy fantasztikus és értékes lelet az ő családtörténetük szempontjából.