A tudomány alátámasztotta azt, amit legbelül talán idővel érzünk is.
Még 1938-ban vágtak bele a Harvard pszichológiatanszéken egy több mint 700 főt bevonó vizsgálatba. Ebben az akkori fiatalokat kérdezték, hogy mi a boldogság kulcsa, majd nyomon követték az egész életüket egészen aggastyán korukig. Akkor az ifjonti hévvel mindenki a sikert és a gazdagságot említette, ahogy tennék ezt napjaink fiataljai is, de az évek múlásával ez mindenkinél megváltozott.
A résztvevőket két csoportra osztották: az alanyok egy része harvardi egyetemistaként került a kutatásba, míg a másik része Boston szegénynegyedéből, hátrányos helyzetből csatlakozott. A kezdeti részletes felmérést, ami kérdések sorát és fizikai vizsgálatot is rejtett magában, onnantól kezdve két évente megismételték. Nagyon ritka és nagyon értékes, hogy évtizedeken át megmaradt a nyomon követés, nem fogyott el a rászánt pénz, nem morzsolódtak le az alanyok, és mindig újabb vezetője lett kutatásnak, így tényleg elég átfogó eredmény született.
A több tízezer oldalra duzzogó vizsgálat anyaga bebizonyította, hogy a hosszú életünk, egészségünk és boldogságunk kulcsa az emberi kapcsolatokban van.
Függetlenül attól, hogy ki mennyire lett sikeres élete során anyagi vagy karrier szempontból, az élete hosszát és minőségét mégis az emberi kapcsolatainak minősége határozta meg. Azok lettek a legboldogabb 80 évesek, akik 50 éves korukban a legelégedettebbek voltak az emberi kapcsolataikkal. Sokkal jobban viselték a kríziseket, fájdalmakat, mint magányos társaik, ahogy a szellemi frissességük is tovább maradt ép.
Az egész tanulsága, amit mi is akár éppen most magunkkal vihetünk az az, hogy ápoljuk a kapcsolatot a szeretteinkkel való kapcsolatot! Mert, ha eljön a pillanat és visszaemlékszünk csak életünkre csak ez fog számítani, hogy mennyit szerettünk és mennyire szerettek minket!
Forrás: TED/Robert Waldinger