Igazi társ.

A 81 éves Harry Smith szokásos sétájára indult a kutyájával. Az idős, Floridában élő férfi kerekesszékben közlekedik, de így is szívesen levegőzik reggelente a tó körül.

Sajnos a járgány nem tudott a talajtakaróhoz megfelelően tapadni, megcsúszott, a szenior pedig elvesztette a kontrollt és a tóba gurult. Mr. Smith nem tud úszni és a kerekesszékben ülve nehezen tudott a felszínen maradni, azonnali segítségre volt szüksége.

Legjobb barátja, hű társa habozás nélkül akcióba lendült. A férfi kutyusa, Sarah Jane őrült ugatásba kezdett, hogy felhívja a figyelmet a bajban lévő gazdájára. Két távolabb lévő járókelő észre is vette, hogy valami nincs rendben.

Edward Suhling és barátja azonnal a tóhoz rohant, miközben egy rendőrt is riasztottak. Amikor Doty rendőrtiszt megérkezett, Smith már nyakig merült a vízben. A 3 férfinak végül közös erővel sikerült partra húznia a szerencsétlenül járt férfit. Szerencsére Smith állapota kielégítő volt, így haza tudták kísérni. A jármű sajnos megrongálódott, javításra szorul.

A kaland végén persze a hős Jane is kapott egy jól megérdemelt finomságot.

A kiemelt kép illusztráció.