Megkésett fogzás.

Hihetetlennek tűnik, de valóban előfordulhat az, hogy valakinek csak idős korban bújik ki a bölcsességfoga. A csúcstartó, akit a Guinness bizottság is hitelesített, az amerikai, 1922-ben született Robert W. Gray, aki 94 éves és 253 napos volt, amikor a bölcsességfog előtörését feljegyezték 2017-ben.  A rekorder fogat a rutinszerű fogorvosi vizsgálat során fedezték fel.

Valójában itt a bölcsességfog kései kibukkanásáról van szó, nem a megkésett növekedéséről.

A bölcsességfogak tipikusan a tízes éveink végén, a húszas éveink elején törik át az ínyt. A közkedvelt bölcsességfog elnevezés is arra céloz, hogy a 18-21 év körüli időszakot tartják a felnőttkor küszöbének.

A fogaink közül a bölcsességfogak azok, amelyek utoljára bújnak ki, de a pontos időpont egyéntől függ, van, akinél már 12 évesen előtörnek ezek a hátsó fogak, mások csak a harmincas éveikben érzik a megjelenésüket. Általánosságban 18 éves kor körül a bölcsességfog gyökere annyira megerősödik, hogy kitolja a csonton és az ínyen keresztül a fogat.

Nem ritkán pedig az is előfordul, hogy valakinek nem bújik ki a bölcsességfoga, amit sokan szerencsének vélnek, mivel ezekkel a fogakkal sok gond szokott lenni. A bölcsességfogak mélyen a csontba ágyazottak és általában semmi gondot nem jelent, ha észrevétlenek maradnak.

Azokban a ritka esetekben, amikor valakinek 60, 70, vagy akár 90 felett bukkannak felszínre a bölcsességfogai, valójában inkább arról van szó, hogy ilyenkor fedezik fel őket, mert valamilyen gond vagy vizsgálat kapcsán ’jeleznek’. Előfordul például, hogy a fogakat vesztve fogsort használ valaki, aminek következtében hosszútávon zsugorodik az állcsont és emiatt végül a felszínre kerül az ínyben lapuló fog.