Vigyél haza!

Az ünnepek közeledtével felerősödik a magányosság, elszigeteltség érzése azokban, akik egyedül élnek. A mindennapokat is könnyebb elviselni egy társsal, legyen az akár két-, akár négylábú.

Tudva ezt, a Rex Kutyaotthon Alapítvány ismét meghirdeti a négylábú szeretetfutár elnevezésű kezdeményezését. A program célja, hogy menhelyi állatok melegséget vigyenek a magányosan élő, az ünnepeket egyedül töltő emberek életébe, akik szívesen befogadnának egy négylábú házi kedvencet. Aki szeretné, az erre az időszakra cicust vagy kutyust kölcsönözhet.

Egy négylábú segít abban, hogy ne érezzük magunkat magányosnak, határozottan javítja a mentális egészségünket.

Emellett fizikai aktivitásra is ösztönöz, hiszen rávesz minket egy kis mozgásra, sétára. Keretet ad a napjainknak, feladatokkal lát el, ismét úgy érezhetjük, hogy van kiért felkelnünk reggelente. Az érintés, simogatás, dögönyözés, testkontaktus nem csak nekik, de a mi lelkünknek is jót tesz. Az állatok megérintése az ember számára kimutatható pozitív következményei: oldódik a stressz, a szorongás, boldogsághormon, endorfin szabadul fel, csökken a magas vérnyomás és a pulzusszám, sőt, az immunrendszer állapota is javulhat. Mindezeket a hatásokat tudatosan alkalmazzák az állatterápiák során, mind kutyák-macskák, mind lovak bevonásával végzett programokban.

A Rex korábbi évek tapasztalatai alapján az így örökbefogadott állatok teljes jogú, boldog családtagként éltek tovább szeretetben, megédesítve a gazdi mindennapjait.

Bár a lehetőség adott, hogy az ünnepek elmúltával az állatok visszakerüljenek a menhelyre, mégis az a tapasztalat, hogy az így gazdához került állatok életük végéig otthonra találtak.

Az alapítvány munkatársai segítenek kiválasztani az ideális társat. A választható állatok képét, adatlapját megnézve eldönthetjük, hogy melyikükkel osztanánk meg szívesen az otthonunkat. Luma, a cicus vagy Zsömle, a kutyus már nagyon vár egy szerető gazdira!

Aki kiválasztotta a leginkább tetsző állatot, a gazdikereso@rex.hu email címen vagy a 06-1 230 4080-as számon tud felőlük érdeklődni.

További információ: www.rex.hu/hu/orokbefogadas/szeretetfutar