Az egész társadalom észrevétlenül bomlik millió csoportra, és sokszor ezek a közösségek gyűlölik egymást.

Nem nehéz tetten érni az ellenségességet, ott van mindenütt. Az idősek szidják a fiatalokat, a kövérek a vékonyakat, a dolgozók a munkanélkülieket, a jobboldaliak a baloldaliakat, a húsevők a vegetáriánusokat, a szegények a gazdagokat, és igaz ez visszafele is. A sort szinte a végtelenségig folytathatnánk, de minket inkább az érdekel, hogy miért?

Hajlamosak vagyunk csoportokban gondolkodni, mert tudattalan (vagy tudatos) késztetéssel szeretnénk valahova tartozni.

Az evolúció során szükséges volt kisebb-nagyobb csapatokba rendeződni, ami segítette a túlélést, szaporodást, jólétet. Már az ősembereknél megjelent a csapatmunka, az összetartó, feladatokon osztozó embereknek jobbak voltak az esélyei, mint a magányosan túlélni próbálóknak. Ma már nem kell harcolnunk a kardfogú tigrissel, de a közösségbe tartozás vágya megmaradt.

Mivel a világ elég színes, ezért szép számmal találhatunk hozzánk hasonlóan gondolkodókat és olyanokat is, akik a világlátásunk szöges ellentétét vallják. Akár egyetlen vélt vagy valós tulajdonság alapján képesek vagyunk csoportokra osztani embereket, majd egyikbe vagy másikba besorolni magunkat. Így érezzük, hogy valamilyen közösségbe beleillünk (akár többe is), és akik ezen kívül vannak, azok szinte ellenséggé válnak. Így bomlik fel a társadalom apránként „mi”-re és „ők”-re. Ha nem ítélnénk el „őket” idejekorán, akkor talán mindenkivel találhatnánk közös pontot, ami véget vethetne az ellenségességnek.

Kell a közösség érzése, a támogatás, a gondoskodás, a barátságok, ezzel együtt viszont nem kell utálni azokat, akik más közösséghez tartoznak. Ha az ember nyitottá válik és megszabadul az előítéleteitől, lehet az embereket egy közös csoportnak venni, ahol mindenkivel van legalább egy pont, amivel lehet azonosulni.

Ha valaki más politikai/vallási/kulturális nézeteket vall, de mondjuk épp úgy imádja a kutyákat és a lecsót, mint mi, lehetséges, hogy (ha nem is túl közeli) barátok legyünk? Vagy legalább ne bántsuk egymást se szóban, se tettekben?