Jár a friss nyugdíjasoknak is.

Megjelent az idei, 2019-es nyugdíjprémiumról szóló rendelet a Magyar Közlönyben, és ebben egy fontos változás van a 2018-as évhez képest. Tavaly ugyanis azok kaphatták meg a prémiumot, akik az ahhoz képest előző évben legalább egy napot már nyugdíjasként töltöttek, vagy egy napon nyugdíjszerű ellátásban részesültek.

Jó hír, hogy ez a kör idén bővült, az idei rendeletben ilyen kitétel már nincs, nem feltétele a prémiumnak, csak annyinak kell megfelelni, hogy 2019 novemberében fennálljon a nyugdíjas jogviszony.

Így tehát a pénzt azok a friss nyugdíjasok is megkapják, akik a kifizetés évében vonultak nyugdíjba, akkor is, ha ők tavaly még aktív munkavállalók voltak.

Az említett járulékot is novemberben (november 14. után) kapják meg a jogosultak, illetve szintén akkor érkezik a kiegészítés is (ami egy kompenzációból eredő összeg). A kiegészítés összege átlagosan 11 ezer forint, a prémium pedig 20 ezer forint körül lesz. Persze mindkét összeg a nyugdíj összegétől függ, mert egy szorzó alapján számolják ki a járandóságokat. A prémiumnál ez a szorzó 1,1 százalékos, míg a kiegészítésnél 0,7 százalék.

Forrás: hvg.hu