Micsoda gének!

Világszerte csak kevesen élik meg egészségben a 100. életévüket. Ahogy öregszünk, egyre több kortársunk hagy itt minket, ezért is nehéz az idős kor. Frances Kompus azonban rendkívül szerencsés: a 100. születésnapját nővérei körében ünnepelhette. A 102 éves Lucy Pochop és a 104 éves Julia Kopriva is remek formában van.

A Kansas-ben élő testvérek közül Frances 1921. november 11-én, Julia 1917. november 5-én, Lucy pedig 1919. június 11-én született.

A nővérek egy farmon nőttek fel, miután a nagyszüleik Csehország területéről emigráltak az Egyesült Államokba. Szívesen elevenítik fel az emlékeiket, azt, hogy kilométereket gyalogoltak az iskolába, vagy hogy miként segítettek az édesapjuknak a mezőgazdasági munkákban.

Még a nehéz években, így például a gazdasági világválság idején is gondoskodott az édesanyjuk élelemről: tyúkot főzött vagy száraz babból készített ételt. Egyébként Frances szerint a hosszú élet egyik titka a megfelelő táplálkozás. Az is fontos, hogy társasági emberek legyünk és mindig mozogjunk, sétáljunk, gyalogoljunk. A családban a hit, az ima is mindig kiemelt szerepet kapott.

A kötelékük csak még erősebb lett, ahogy a testvérek sorban megözvegyültek és egymás melletti lakásokba költöztek. Sokat játszanak, kártyáznak, dominóznak együtt.

Amikor édesanyák, majd nagymamák lettek, akkor is naponta többször hívták egymást. Minden ünnepet együtt tartott a nagycsalád, de a sima hétköznapokon is ott voltak egymásnak.

“Egész életünkben együtt voltunk.” – fogalmaznak. Nem tudjuk, hogy mi a titok, de  képeket elnézve még azt is nehéz elhinni, hogy bármelyik hölgy 100 éves lenne. További jó egészséget kívánunk!