A városi zöldterületek kulcsfontosságúak.

Ösztönösen tudjuk, hogy a természetközelség kiszakít és feltölt minket a stresszes napokon, de egy új kutatás során most az is kiderült, hogy már kevés, zöldben eltöltött idő is sokat számít a mindennapokban.

Semmi szükség arra, hogy messzebb menjünk, vagy különleges természetvédelmi területet keressünk fel. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint (International Journal of Environmental Health Research) már egy városi parkban eltöltött 20 perces levegőzés is vidámabbá, kiegyensúlyozottabbá tesz, függetlenül attól, hogy közben testmozgást végzünk-e vagy sem.

A kutatók mindenekelőtt azt találták, hogy a parkot felkeresők a látogatás után az érzelmi állapot javulásáról számoltak be.

A kutatást vezető Hon K. Yuen professzor, az Alabamai Egyetem tudósa szerint a fizikai aktivitásnak úgy tűnik, nincs szerepe a javulásban. Egyszerűen csak az ott töltött idő hosszától függ, hogy jobban érezzük-e magunkat utána vagy sem.

A vizsgálatok során 94 felnőttet kértek meg, hogy 3 különböző városi parkot keressenek fel, majd egy kérdőívet kellett kitölteniük a látogatás előtt és után, a hogylétükkel kapcsolatban. Eközben a fizikai aktivitásukat egy műszerrel követték nyomon. A 20-25 perces látogatások adták a legjobb eredményt, kb. a résztvevők 64 %-a arról számolt be, hogy jobban érzi magát, még akkor is, ha nem végzett testmozgást a parkban. Ez azért is jó hír, mert így szinte bárki részesülhet egy kis levegőzés előnyeiből, függetlenül a fizikai állapotától vagy a korától.

Igaz, hogy a vizsgált minta nem volt túl nagy, azonban mindenképpen felhívja a figyelmet a városi parkok fontosságára. Nem szabad hát hagynunk, hogy ezek a területek megszűnjenek, beépüljenek. Hozzátartoznak a minőségi városi élethez!