Vezetett túrák.

Egyre inkább teret hódít az a szemlélet, hogy nem csak az egészségünk megtartásáért, de a gyógyulásunkért is érdemes az erdőt járni! Ezt segítik azok a túraútvonalak, amelyek egyaránt támogatják a rehabilitációt és az életmódváltást, sőt segítségükkel a betegségek akár kiszűrhetőek.

Hazánkban már 6 ilyen kardioösvény létezik, most pedig felavatták a hetediket a Hármashatár-hegyen. A Budapesti Szent Ferenc Kórház és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésével készült útvonal az „Út az egészséghez” program keretében kreatív módon segíti a szív- és érrendszeri vagy magasvérnyomás-betegséggel élők, illetve cukorbetegek életét.

A tanösvény célja, hogy egy kellemes szabadidős tevékenység közben információhoz jussunk szívünk egészségi állapotáról azáltal, hogy saját szervezetünk működését, reakcióit kísérjük figyelemmel és rögzítjük a túra okozta terhelés közben. Az útvonalak és pulzusmérő pontok kialakításakor a szakemberek a legújabb szakmai ajánlások figyelembevételével jártak el, így azok egyszerre biztonságosak és hatékonyak. Két útvonalból választhatunk: a rövidebb 2,7 km-es, a hosszabb pedig 5,1 km.

A kórház vezetett túrákat is szervez, elsőként ezt szokták ajánlani, hisz itt a szakemberek segítenek a tanösvény megértésében és helyes használatában. A program résztvevői számára több helyszínen kölcsönözhető eszközök is rendelkezésére állnak (teleszkópos túrabot, pulzusmérő karóra).

A túra során mért egészségügyi adatokat egyénileg teljesített vagy vezetett túra esetében is a kórház szakemberei értékelik ki. Azoknak, akiknél kiugró értékeket észlelnek, erről visszajelzést adnak, és felajánlják a kivizsgálás lehetőségét a kórház szakrendelésein.

Fontos tudatosítani magunkban, hogy a szívbetegségek utáni első év halálozási adatai aggasztóak: a javulásért mi magunk is tehetünk! Nem csak a gyógyszerek szedésével, de mozgással is növelhetjük esélyeinket.

A programhoz egyedileg kifejlesztett mobilapplikáció is tartozik, melynek segítségével a pulzus- és egyéb egészségügyi adatok egy személyes online felületen rögzíthetők.

A kórház a gyogytorna@szentferenckorhaz.hu e-mail címen fogadja budapesti túráira a jelentkezéseket. További információ: Vezetett túrák – Budapesti Szent Ferenc Kórház

A kiemelt kép illusztráció.