70 éves nagyapa 7 éves unokájával a természetbe, hegyekre-rétekre kirándul. Hogyan tervezik az utat és mit visznek magukkal?

Hogyan tervezi és szervezi a 70 éves nagyapa a kalandos, de azért biztonságos túrákat a 7 éves unokájával? Erről szól a kiránduló családoknak szánt, számos apró gyakorlati fogást bemutató 3 részes „élmény”-beszámoló.

1. Hova kiránduljunk?

2. Kiránduló felszerelés (ezt olvassa épp most)

3. Gombászás, növényhatározás, öltözködés (hamarosan)

Gondos tervezés

A biztonságunk egyik fontos alapja a gondos tervezés. Számítógépen megtervezem az utazást, amit az okostelefonom magától megjegyez, a menetrendeket is letöltöm a telefonra, vagy lefényképezem azokat. Hosszan tanulmányozom a lehető legújabb turista-térképeket, az aktuális A4 részletet szkennelem vagy fényképezem a telefonra, próbálom megjegyezni a fontosabb tereptárgyakat. Kezdetben ki is nagyíttattam A3-as színesben egy fénymásoló szalonban az érintett részt, hogy a helyszínen el tudjam mutogatni a gyereknek. Most már a telefonos nagyítás is megteszi. Elolvasom az interneten hozzáférhető túraleírásokat. Jók és hasznosak, a szépségeket mindig gazdagon tálalják, de a praktikus kis részletek általában hiányoznak. Hányas számú útról, hányas kilométer táblácskánál, melyik irányba kell lefordulni, van-e parkoló, hol a buszmegálló, megáll-e a vonat, vagy szólni kell a kalauznak, esetleg az induló állomás főnökének, van-e büfé, mikor van nyitva stb. Így aztán midig ér bennünket meglepetés. A János-hegyi Erzsébet kilátó büféjét évekig nem sikerült nyitva találnunk, pedig ott aztán lenne forgalom; A Kékes-tetői sípálya alsó végén nyáron a büfé és a WC is rozsdásan zárva volt, talán csak a síszezonban működnek; de legalább a busz pontosan jött, meg is állt, és még a sofőr is kedves volt a gyerekekhez.

Mi legyen a hátizsákban?

Ha kész a pontos útiterv, akkor e-mail-ben elküldöm a szülőknek, ha a helyszínen valami nagyon eltér, akkor telefonon pontosítok. Még soha nem kellett megmenteni bennünket, de én fontosnak érzem ezt az információt. Tudom, hogy nem az őserdőbe megyünk, de például a sziklákat, szurdokokat, patakokat nem szoktuk kihagyni, és persze bárhol megrándulhat az ember lába, ami elég ahhoz, hogy ne tudjon továbbmenni. A több felnőttes családi kirándulásokon természetesen fölösleges az ilyen mértékű óvatosság. Eleinte még tartalék áramforrást is vittem a telefonomhoz, de az akku-csere óta már megbízom a készülék kitartásában.

Az egész turistatérkép, iránytű és egy egyszerű fejlámpa mindig van nálam, de még ezek sem kellettek. Esőköpenyre, sapkára, sebkezelőre, mindentudó csipeszes bicskára, madzagra, kötélre, kesztyűre, egyszemes apró távcsőre viszont gyakran volt szükség, sőt egy a gyereknek fájdalmas csaláncsípés óta erre a célra is hordok magunknál egy enyhítő kenőcsöt. Én sajnos koffeinfüggő vagyok, így előre elkészített hideg tejeskávét kortyolgatok, és egy liter vizet viszek kettőnknek. A kitáblázott jóízű forrásokat szívesen kóstolgatjuk, de a patakokból nem iszunk. Télen termoszos forró italok váltják a vizespalackokat. Egész nyáron hordtam egy szúnyogriasztó spray-t, de szerencsére csak ritkán kellett. Érdekes módon a hegyek lábánál még nyüzsögtek a szúnyogok, de feljebb egyre kevesebbel találkoztunk, pedig például a Pomáz fölötti Kőhegyen még tavacska és mocsár is van. Lehet, hogy csak szerencsénk volt. A fehér bőrűeknek a naptej is melegen ajánlott útitárs.

Hátizsák

A gazdag felszerelésből már bizonyára rájöttek, hogy hátizsákot hordok. Igen, egy 28 literes zsákom van, a hálós hátoldala ellenére is megizzadok alatta. Pedig szabályosan rétegesen öltözködünk, gyakran vetkőzünk. Télen hasznos a bélelt nadrág, vagy a hosszú alsó. A sovány kisfiúnak több réteg kell, mint a túlsúlyos nagyapának. Ahol patakba lehet esni vagy lépni, oda viszek egy váltás zoknit és egy pólót is száraz ruhának.

Az unokámnak is vannak hátitáskái, ilyenekkel járt óvodába, táborba, most iskolába, de egyelőre még sikerült lebeszélnem az erdei cipekedésről. Úgy érzem, biztosabban áll a lábán az alacsonyabb súlyponttal, valamint telirakná a zsákját a talált kincsekkel. Régebben hazavitetett velem néhány hatalmas taplót. Néha a zsebeiben annyi követ találok, hogy gyarapodó úszástudása ellenére is biztosan elsüllyedne a vízben. Szóval én viszek mindent, de később az erőviszonyok

eltolódásával majd változik a helyzet. Néhány szelet, nem megolvadó, nem csokis külsejű nápolyit vagy müzlit mindig viszünk magunkkal, szívesen eszünk meleget a turistaházakban, de szeretünk piknikezni is a hegytetőn; kifli, sajt, felvágott és hozzá retek, karalábé vagy uborka a szabványos menünk.

Bálint János