Egy sármos békeharcos. 1946. január 16-án született a brit indiai Lahorban (ma Pakisztán), egy háromgyerekes szikh családba. A 60-as években
Segítő angyal sisakban. Normer Adams 23 éven át a gyerekvédelemben dolgozott: ügyvédként azért lobbizott, hogy a legkisebbek társadalmának minél jobb
Az e-recepttel kapcsolatos néhány bizonytalanságot szeretnénk eloszlatni. Ami a legfontosabb: az új rendszerben felírt készítményeket a papír alapú felírási igazolással
Hány az óra, Vekker Úr? 1943. január 15-én született, Budapesten nőtt fel. Bár már középiskolásként érdekelte a színjátszás, földmérőként szerzett
Hogy lehet itt normálisan közlekedni? A számok megdöbbentőek: évente 646 ezer halálos esés történik a nagyvilágban az Egészségügyi Világszervezet becslése
Több járulék marad így a zsebükben. Akad, aki nem tudja elképzelni az életét munka nélkül még nyugdíjasként sem, mások alig
Gazdag életmű. 1941. január 14-én született amerikai színésznő. Tizenévesen már szépségversenyt nyert, ám a szőkeség elutasította a szerepajánlatokat, és úgy
Különös figyelmet igényelnek az idősek. A kevés ivás főként nyáron, a legnagyobb kánikulában jellemző, de nem csak akkor okozhat gondokat.
Nem hiszünk a szemünknek! Christie Brinkley nagyon keresett modell volt valamikor a 1970-es, 80-as években. Az amerikai hölgy éppen úgy
Eredetileg misszionáriusnak készült. 1921. január 13-án született Németújváron, a mai Ausztria területén, Zsigovits néven. Horvát családból származott, a nevét magyarosította.









