A település kedvence.

Inkberrow egy falu az Egyesült Királyságban. Itt él a Rowlands házaspár, akik még 1978-ban vettek 6 fontért a kertészetben egy kis fácskát.

Nem sokkal azután történt ez, hogy Avril és Christopher Rowlands beköltöztek a házukba. A kis fácska volt az első karácsonyfájuk. A mindössze 180 cm magas növényt az ünnep után elültették a kocsibejáró mellé és még le is fotózták emlékül.

A fa gyökeret eresztett és növekedni kezdett. Mostanra már bőven túlnőtte a házat és még mindig nem állt le. Most, 43 évvel később a 15 méteresre nőtt fenyő elképesztő fényvarázzsal díszíti az előkertet és az egész városkát.

A falu az Egyesült Királyság egyik legsötétebb helye, mivel a településen nem létezik közvilágítás. Advent kezdetén azonban 2000 lakos gyűlik össze, hogy a fények felkapcsolásának tanúja legyen. A ragyogó, kivilágított fa mérföldekről látható.

A fények felkapcsolása mára közös hagyománnyá vált. Sokak számára ez jelenti a karácsonyi időszak kezdetét.

2020-ban a lezárások miatt az idős pár maga kapcsolta fel a fényeket, elmaradt a ceremónia. Idén azonban az eseményt tűzijáték és karácsonyi muzsika kísérte.

Olyan hatalmasra nőtt a fenyőfa, hogy egy cseresznyeszedő létra kell a feldíszítéséhez. Most 3000 izzó ragyog az ágakon.

Miután egyre többen keresték fel a fát, a házaspár úgy döntött, hogy a népszerűséget rákellenes célokra fordítva jótékonysági gyűjtés szerveznek egy közei barátjuk emlékére, aki idén hunyt el.

Képek: SWNS