Galina Chuvina története egyszerre inspiráló és szomorú.

Az orosz nő 57 évesen ruhatárosként dolgozott, míg egy nap megváltozott az élete. A munkahelyére fiatalok érkeztek azzal a céllal, hogy megvitassák egy késdobáló klub nyitását a helyszínen. Amikor ez megvalósult, Galina az elsők között jelentkezett a késdobáló képzésre. Bő egy hónap gyakorlás után hallott arról, hogy szülővárosa, Sasovo lesz a következő verseny helyszíne. Itt szerezte első győzelmét a nagymama a különleges erők katonái, hivatásos késdobálók és más amatőrök között.

Ezt sokan szkeptikusan a kezdők szerencséjének tudták be, de abban az évben az országos bajnokságot is megnyerte. Az első tárgynyereménye egy húsdaráló volt, de kapott mobiltelefont is a tehetségét díjazandó.

A rákövetkező évben már a világbajnokságon dobott, ahol egyedüli nyugdíjasként maga mögé utasította a fiatalságot. Sikert sikerre halmozva a közönség kedvencévé vált, Baba Galya néven becézték a tehetséges nagymamát. Érmek, díjak és címek sora szegélyezte a késdobáló karrierjét, sok helyen nemzeti kincsnek tartották, a médiában is gyakran szerepelt, mégsem kapott igazán támogatást a hazájában.

Amikor fizikailag már megterhelőnek találta az utazást és az edzést, visszavonult, és hazatért szülővárosába. Egy omladozó házban, havi 17 ezer rubelből (kicsivel több, mint 60 ezer forint) éli a nyugdíjas mindennapjait.

Méltatlan, ahogy lemondtak róla.

Forrás: OddityCentral