A világ legnépesebb családját 181 fő alkotja (eddig).

És itt csak a közvetlen családról esik szó, mellőzve a sokadik unokatestvéreket és más rokonokat.

Ziona Chana 39 feleség büszke férje és 94 gyermek édesapja. Velük és a már felnőtt gyermekei házastársaival élnek egy 100 szobás, négyszintes házban. Főként  állattenyésztésből és növénytermesztésből élnek a Baktawng nevű településen.

A férfi egyébként a Chana Pawl feje is, ami egy indiai keresztény szekta, ahol a poligámia teljesen hétköznapi dolog. Szentül hiszi, hogy Isten különleges gyermeke és nemsokára ő fogja irányítani a világot Jézussal együtt. Ha minden nőt feleségül vesz, ez lehet, hogy nem is annyira elrugaszkodott terv, de egyelőre ‘csak’ egy negyvenedik feleséget szeretne, lehetőleg Amerikából.

A hölgyek egyébként egy beosztás szerint osztoznak rajta, minden este másik asszony látogatja meg a férjét. Mindannyian szeretik a férjüket, ami nem is lehet kérdés, ha csatlakoztak egy ilyen népes társasághoz.

A házimunka és más ház körüli munka is kommunaszerűen üzemel, a gyerekeknek saját iskolát is létrehoztak. A feleségek főznek, a lányaik takarítanak, a fiaik a mezőgazdaságba és az állattenyésztésbe segítenek be. Egyetlen családi ebéden náluk 30 csirkét, közel 50 kg burgonyát és 82 kg rizst esznek meg egyebek mellett.

A család napja reggel 5:50-kor kezdődik imádsággal, és este 20:00 órakor van lámpaoltás.

Nekik így jó, számunkra pedig döbbenetes.

Forrás: wikipedia, DailyMail