Idegőrlő lehet várakozni egy orvosi vizsgálat vagy egy dolgozat eredményére. Olyan várakozás ez, amiben mi magunk már nem tudunk hatni a kimenetelre, az tőlünk független. A legújabb kutatások alapján azonban meglepő stratégiával tudunk segíteni ezen a feszült helyzeten.

A meditációról tudjuk, hogy segíthet, és jól jöhetnek a teljes összpontosítást igénylő tevékenységek is, mint például a videójátékozás. A meditáció azonban nem való mindenkinek, nehéz elérni a ‘flow’ állapotot, miközben az aggódás felett már elveszítjük a kontrollt.

Kate Sweeny pszichológus professzor meglepőnek tűnő módszerre bukkant, ami átlendíthet minket a stresszes állapoton. Ez pedig nem más, mint a csodálat érzése, amit egy gyönyörű zene hallgatása vagy egy mélyen elgondolkodtató film kapcsán érezhetünk.

A vizsgálat két felmérést összegez, amely összesen 729 résztvevővel zajlott. Az első során az alanyok egy hamis intelligenciatesztet töltöttek ki. A másodikban pedig azt hitték, hogy visszajelzést várnak arról, hogy más résztvevők miként ítélik meg őket. Az eredményeket a The Journal of Positive Psychology című folyóiratban publikálták.

A résztvevők mindkét esetben 3-3 rövid felvételt néztek meg, amelyek különféle szinten váltották vagy nem váltották ki belőlük a csodálat érzését. Az első igen magas fokon, egy instrumentális zenével kísért napfelkeltét bemutatva. A második egy pozitív videó volt aranyos állatokról, boldog érzésekkel, de nem csodálattal. A harmadik egy semleges videó volt a lakatok készítéséről.

A felmérés szerint azok, akikből az első felvétel a csodálat érzését váltotta ki, sokkal kevésbé bizonyultak idegesnek, viszont sokkal pozitívabb hozzáállással bírtak a várakozás alatt.

A kutatások szerint még egy rövid felvétel is, amely a csodálat érzését kelti bennünk, segít abban, hogy könnyebben, a pozitív energiák felerősítésével és így a stresszt ellensúlyozva tudjunk várakozni.

Forrás: goodnewsnetwork.org