Hasznos segítség.

Nem csak az unokákkal fordulhat elő, hogy sötétben indulnak haza: adódhat úgy, hogy egy távolabbi helyről, boltból, rendelőből vágunk neki. Elhúzódó baráti találkozó, orvosi látogatás, netán színház miatt későn vesszük észre, hogy az utunkat sötétben kell megtennünk, esetleg nem túl biztonságos részeken is áthaladva.

Biztosan mindenki volt már abban a helyzetben, hogy egyedül kellett végigmennie egy szakaszon, ami nappal semmi veszélyt nem rejt, így a sötétben viszont a torkában dobogott a szíve. Jó lett volna, ha nem érezzük magad egyedül, de késő volt már bárkit felhívni, nem akartunk senkit felkelteni olyan későn?

Egy nem túl régen indult szolgáltatás éppen ezeken a nehéz helyzeteken készül átsegíteni. Nem csak buliból tarthatunk haza éjnek idején (bár az unokáikra is gondoljunk!), de akár a munkahelyről is, és nem kell feltétlenül az erdőszélen laknunk ahhoz, hogy bizonytalan érezzük magunkat, féljünk.

A Hazakísérő Telefon már több országban működő dolog, önkéntesek közreműködésével vagy állami segítséggel próbál a hazafelé jutóknak megnyugtató támogatást adni. Itthon egy hölgy, Molnár-Csiki Maren fogott bele a működtetésébe, példa nélküli módon üzemelteti a szolgáltatást.

A Hazakísérő Telefont egy vállalkozás támogatásának hála (VCC Live Kft.) az alábbi számon most már ingyenesen hívhatjuk:

  • 06 80 442 422
  • munkaszüneti napok előtti estéken 22-től hajnali 4-ig,
  • munkanapok előtti estéken 21-től hajnali 2-ig várják a hívásokat.

A Hazakísérő Telefon nem ment meg senkit sem egy esetleges támadástól, azonban nagyon fontos, hogy egy valódi, emberi hang kísér minket végig a biztonságos otthonig. A telefonkapcsolat során a Hazakísérő Telefon folyamatosan térképen figyeli, hogy merre járunk, és szükség esetén, ha úgy érzi, hogy bajba jutottunk, segítséget hív, a pontos helyünk megadásával.

Biztos, hogy minden szülő, nagyszülő számára megnyugtató, hogy amikor mi nem tudunk ott lenni, valaki – ha csak virtuálisan is – de fogja a gyerek kezét, és hazavezeti.

Itt tudjuk a Hazakísérő Telefont követni, mindenképpen hívjuk fel fiatal rokonaink, unokáink figyelmét is a nagyszerű kezdeményezésre: