Az angol Vibrant Vegan nevű ételkiszállító cég különös marketingfogással állt elő. A csak növényi eredetű táplálkozással foglalkozó vállalat 50 ezer
Nem egymás után öt házasság, hanem egymás mellett. Hallottunk már a poligámiáról, de számunka elég idegen. Magyarországon a hatályos törvények
Még, ha csalogató is a meleg szoba, a hűvös mégis előnyösebbnek bizonyul. Magasabb hőmérsékletben, ha átmenetileg jobban is érezzük magukat,
Kézzel írt sorok. Jill Stretton és Cathie Alexander 70 éve levelezőpartnerek és barátnők úgy, hogy a világ két felén élnek.
Évekkel ezelőtt a kávé, illetve a koffein úgy vonult be a köztudatba, mint egy alapvetően egészségtelen élénkítőszer. Mostanra azonban kiderült,
Egy kicsi mozgás mindenkinek kell(ene). A rendszeres sétálás szó szerint évekkel hosszabbíthatja meg az életünket, ha pedig étkezés után kelünk
Azt hinnénk, ha a saját lábán állva beszél, akkor ez már egyértelmű, de a bürokrácia szerint nem. Az 58 éves
Más ez a hús. Aki olyan szerencsés, hogy saját haszonállatot nevel, vagy valahonnan házi húshoz jut, az biztosan tudja, hogy
A legfontosabb a humorérzék. Betty White 1922. január 17-én született Illinois államban, ereiben görög, dán, kanadai vér is csörgedezik. Gyerekkorában
Jó gének. A D’Cruz testvérek, akiknek életkora 75 évtől 97 évig terjed, nemrégiben Guinness-rekordot állítottak fel. Összesítve ugyanis (testvérek között)









