Bár már antiknak számítanak, mégis működőképes eszközökről beszélünk. Napjaink fogyasztói társadalmában mintha rövid távra készítenének csak dolgokat, annak reményében, hogy
Illatos „gyógyszerek”. Beteg vagy szomorú szeretteinknek gyakran küldünk egy csokor virágot – eddig nem is tudtuk, hogy önkéntelenül is sokat
Isabelle. 1924. május 22-én született Párizsban, örmény származású szülőktől. Korán indult a pályája, 1933-tól táncosként, 1935-től pedig gyermekszínészként lépett színpadra.
Ó, azok a csodás ’70-es évek, amikor a kultúra kicsit elszabadult. Más szelek fújtak, nagyobb hangsúlyt kapott az önkifejezés, trapéznadrágok,
Gátolja az öregedést, védi a szívet. Eszünk mi elég gombát? Aligha. Szegény gomba amolyan mostohagyerek a konyhában: kicsit teszünk a
Béééla! 1940. május 21-én született. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után több színházban megfordult, többek közt Pécsett, a Vígszínházban,
I got you, Babe. 1946. május 20-án született Kaliforniában, cseroki indián anyától és örmény apától. Színésznőnek készült, ezért 16 évesen
Szellem-települések Ukrajnában. Ukrajnában egyre több elnéptelenedő településsel találkozunk: a munkalehetőségek hiánya miatt a fiatalok a városokba költöznek, de drámai nyomot
Hogy lépést tudjanak tartani a változó világgal. Nem könnyű a mai világban eligazodnia, tájékozódnia, de akár még kapcsolatot tartania is
Hol látsz te itt öreg dédpapát? 75 év: nem tévedés, pontosan ennyi idős Mick Jagger, aki újra turnéra indul a









