A családi ebédek jót tesznek az egészségnek! De nem csak a finom ételek miatt. Azokban a családokban, ahol a nagyszülők is
A karosszékből álljanak most fel! A mozgás nagyon fontos – szerencsére ezt sokan tudják egy bizonyos kor felett is. Eshet
Évtizedeket tagadhatna le. 1931. december 5-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Már gyerekként szerepelt Lakner Artúr Gyermekszínházában, így nem csoda,
Adnak egy esélyt még maguknak. Annyi okosságot hallunk arról, hogy fel lehet-e melegíteni egy kapcsolatot vagy sem, de az igazság
Adni jó. November 30-án megnyílt a MikulásGyár és egészen december 21-ig tart nyitva a Millenáris Parkban 9 és 21 óra
Tulipános Fanfan. 1922. december 4-én született francia színész, az 50-es évek sztárja, aki rövid karrierje (és élete) ellenére 34 filmben
A szennyezett levegő a memóriára is hatással van. Azt eddig is tudtuk, hogy vidéken élni jó, hiszen nyugodtabb az élet
Esni tudni kell. Idős korban sajnos nem ritkák az elesések, a szakemberek becslése szerint a 65 évnél idősebbek kb. 30
Kézműveskedéssel egybekötve. Emlékszünk még gyerekkorunk vásárfiájára, a mézeskalács szívre? Akad, aki otthon is rendszeresen süt, de szerencsére „hivatalos őrzői” is
70 éves nagyszülő viszi kerékpározni az unokákat 2-3 éves koruktól. Így választják ki az első kerékpárt. Kerékpáros kirándulások hetven- és